Hírek

Hazai sanszok…

Az oroszokkal taroltunk tegnap, jöttek a tippek egytől egyig. Ma egy finn bajnokit és egy spanyol osztályozót választottunk ki magunknak. Hazai sanszokat érzünk…

[subhead]HJK-Rops, bajnokok, ha találkoznak[/subhead]
[p]Bajnokok találkoznak a finn Veikkausliiga 10. fordulójában a fővárosban. A HJK a Rops együttesét látja vendégül, és meggyőződésünk, hogy akár sok gólt hozó meccsen diadalmaskodnak a házigazdák. De visszatérve első mondatunkra: valóban aranyérmes gárdák adnak egymásnak randevút, ám arról az apró tényről mégsem szabad megfeledkezni, hogy míg a Rovaniemi a 2. vonalban szerezte meg e neme címet, addig a helsinkiek az első ligában utasítottak mindenkit maguk mögé. És bizony csodák nincsenek. A múlt ismeretében egy cseppet sem meglepő, hogy a HJK áll a tabella élén, a vendégek pedig a 8. helyen tanyáznak; igaz, vélhetően a bajnokság zárófordulója után mindkét fél elégedett lenne mostani pozíciójával… A HJK 21 pontig jutott el 9 játéknap alatt, még nem ikszelt (7-0-2), a Sonera Stadium-ban pedig egyszerűen nem ismer kegyelmet (4-0-0). Május vége óta három fellépésén kilenc pontot zsebelt be, és hintett 10 gólt… A találataránya 18-7, tehát a találkozónkénti kettes gólátlag befigyel. A Rops a 8., 9 egységéből 4-et szerzett vendégségben, gólaránya pedig 13-13. Az elmúlt hetekben két hazai iksz figyelt be, a siker ízét viszont május közepe óta nem érzete a társaság. És vélhetően nem is most sikerül megszakítani a rossz szériát, ugyanis a Rovaniemi nem szívesen utazik a HJK-hoz. Az elmúlt négy vizit totális hazai diadalt hozott, ráadásul ezeken a meccseken nem spóroltak a felek a találatokkal. Úgyhogy van három tippünk: hazai, hendis hazai és +2,5![/p]

[subhead]Még mindig fociznak a hispánok[/subhead]
[p]A hispánoknál még mindig nem strandolhatnak a futballisták! No jó, ez így ebben a formában túlzás, de a B-ligából két alakulat még javában túlórázik. Nevezetesen az osztályozó első körét sikerrel vevő Granada-Elche páros. A hazaiak a Celta Vigot verték ki 11-esekkel, miután mindkét brigád 1-0-ra hozta otthoni találkozóját. A Granada egyébként az egyik legerősebb volt saját közönsége előtt: 15-4-2-es sora önmagáért beszél. Ám mivel idegenben gyengélkedett, így nem csoda, hogy végül csak az 5. helyre tudott befutni. Ami az Elchét illeti: a 4. pozícióban zárt, idegenben 6-9-6-os mutatóval, tehát vendégségben jellemző volt rá a pontszerzés. A társaság a Valladolidot búcsúztatta 3-2-es összesítéssel. A bajnokságban hőseink mindkét alkalommal leikszeltek, Granadában – nem is olyan rég, egy fordulóval a vége előtt – 3-3 lett a végeredmény. Most van egy olyan érzésünk, hogy a Granada előnyhöz juthat a play off döntőjének első felvonásában. És amiben még biztosak vagyunk, hogy hazai oldalon biztos, hogy lesz gól, hiszen a pontvadászatban 21 fellépésükön 50 alkalommal köszöntek be az ellenfeleknek! Tippünk tehát granadai gól, és 1(x)![/p]

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik