Hírek

Csütörtökön újra bajnok lehet az ETO

Csütörtökön rendezik a teremlabdarúgó NB I döntőjének harmadik mérkőzését, amelyen a győri Rába ETO győzelme esetén ismét aranyérmet ünnepelhet.

[p]A kisalföldiek az egyik csapat harmadik sikeréig tartó finálé során már kétszer nyertek a Berettyóújfalu ellen, és természetesen a mostani, hazai találkozón is győzelemre készülnek – írja az ETO hivatalos honlapja.[/p]
[p]Az első felvonás a Győri Általános Vásár miatt nem a Magvassy Mihály Sportcsarnokban, hanem Ikrényben volt, akkor az ETO magabiztos játékkal 9-3-ra győzött. Hétfőn a dunántúliak 5-2-re diadalmaskodtak a Berettyóújfalu otthonában. Újabb győri siker esetén már nem lesz több mérkőzés, a kupagyőzelem után az ETO a bajnokságot is megnyerheti, tehát duplázhat.[/p]
[p]– Hétfőn Berettyóújfaluban nagyon szoros mérkőzést játszottunk – mesélte Dróth Zoltán, aki mesterhármast ért el. – Jól kezdtünk, s jobban is játszottunk az első öt percben, a vezetést is sikerült megszereznünk. Aztán talán elhittük, hogy könnyen megnyerhetjük a találkozót, fordított is a Berettyó. Hátrányban azonban felpörögtünk, s belőttük a helyzeteinket, így végül sikerült idegenben is győznünk. Győrben fel kell tennünk arra a bizonyos i-re a pontot. Remélem sok néző kilátogat majd a mérkőzésre, hiszen reális esélyünk van arra, hogy már csütörtökön megvédjük bajnoki elsőségünket.[/p]
[p]Harnisch Ákos elárulta, hogy az ETO játékosai nagyon várják a bajnoki döntő harmadik összecsapását.[/p]
[p]– Gőzerővel lépünk pályára, el akarjuk dönteni a bajnoki cím sorsát – folytatta a válogatott teremlabdarúgó. – Hazai környezetben szerezhetjük meg az aranyérmet, ezért is telt házat várok csütörtökön. Nagyon jó hangulat volt már Ikrényben is, bízom benne, hogy a Magvassyba még többen látogatnak majd ki. Természetesen újabb győzelemre számítok, biztos vagyok benne, hogy harmadszor is legyőzzük a Berettyóújfalut.[/p]
[appendixbox][subhead]Elnöki megbeszélés[/subhead][p]Csütörtökön Drucskó Zoltán az ETO ügyvezető elnöke személyes megbeszélésen találkozik Csányi Sándorral, az MLSZ elnökével. A sportág szempontjából fontos egyeztetésen a magyar teremlabdarúgás, ezen belül a Rába ETO fejlesztési koncepciója lesz a téma.[/p][/appendixbox]

Olvasói sztorik