Hírek

Foxit hívják a horvátok

A Kecskemét támadója, Kethevoama Foxi az elmúlt idényben nyújtott kiváló teljesítményével több külföldi klub figyelmét is felhívta magára.

[p]A csatár esetleges átigazolásával kapcsolatos hírekről Rózsa Pál, a KTE-Ereco többségi tulajdonosa adott tájékoztatást a klub hivatalos honlapján.[/p]
[p]– Szóbeli megállapodás született a horvát Hajduk Split vezetőivel Foxi átigazolása ügyében – mondta az egyesület vezetője. – Jelenleg az írásbeli szerződés fordítása zajlik, de eddig ezzel is mindent rendben találtunk. Klubunk százmillió forint körüli összegért adná át Foxi játékjogát a horvátoknak, de amennyiben a jövőben értékesítik, abból az összegből is jutalékot kapunk. Hangsúlyozom, a játékos még ezt követően tárgyal a Hajduk vezetőivel, csak az ő megegyezésük után tekinthető véglegesnek az átigazolás.[/p]
[p]A kecskemétiekkel kapcsolatos hír az is, hogy a vezetőség érvénybe léptette az Antal Botonddal korábban kötött szerződésben szereplő hároméves opciós jogot, így a tehetséges hálóőr 2014 júniusáig az alföldi városban folytatja pályafutását. A 20 éves kapus tavasszal igazolt a KTE-hez, és amikor lehetőséghez jutott, jó teljesítményt nyújtott, így nem csoda, hogy a szakmai stáb ragaszkodott hozzá.[/p]

Olvasói sztorik