Hírek

Rájátszás a taljánoknál!

Olaszországban az első liga a tét...

A Padova előnyt szerezhet a Varese ellenében az olasz rájátszás első mérkőzésén. A hazaiak az 5., míg a vendégek a 4. pozícióban zárták a pontvadászatot, és ez azt jelentette, hogy mindkét alakulat megtartotta esélyét az élvonalba jutásra. Ám addig rögös út vezet, hiszen a továbbjutónak még meg kell vívnia a Reggina-Novara páros győztesével. De nézzük a hazaiakat, akik parádés hajrájuknak köszönhették előkelő pozíciójukat. Március közepe óta nem kaptak ki, 11 mérkőzésen 25 pontot zsebeltek be, amely szenzációs sorozatot jelentett! Odahaza egyébként is erős volt a gárda, 12-7-2-es soruk a legjobbak közé tartozott. Ami az eset pikantériája, hogy két veresége körül az egyiket épp az aktuális rivális mérte rá, igaz annak már fél éve… A piros-fehérek tehát kiváló formában várják az ütközetet! Nézzük a Vareset, amely újoncként hatalmas sikerként könyvelheti a 4. hely megszerzését. A tavaly még C-ligás alakulat elsősorban hazai környezetben parádézott: egyedüliként a mezőnyben veretlen maradt (12-9-0)! A túrákon viszont sebezhetőek voltak a fiúk: 4-11-6-os sort hoztak csak össze… A formája a szezon végére ingadozóvá vált, ezt bizonyítja, hogy két hazai siker közé becsúszott egy sienai 0-5-ös sitt… Négy meccsre bukkantunk a közelmúltból, és ezek közül bizony egyet sem nyert meg a Padova. Most megtörhet a jég, ám aki le akarja tutizni a mérkőzést, behúz még egy aprócska ikszet! Tippünk: 1(x)!

Olvasói sztorik