„2035-re a világ legjobb játékosának ebből az iskolából kell kikerülnie” – a Fradit kiejtő klubé Európa kevésbé ismert aranybányája
Az FC Midtjylland akadémiájáról egyelőre kevés szó esik, pedig már a topbajnokságokban is játszanak a neveltjeik. Az innovációra épülő képzési rendszerből már kikerültek olyan játékosok, akik kulcsfontosságú szerepet kaptak a Fradi kiejtésében – és ez még csak a kezdet.
„Itt nincsenek hercegek vagy királyok” – a Real topcsatárokkal, a Barca új edzővel, az Atlético gigaigazolásokkal várja az új szezont
Csütörtökön rajtol a La Liga 2024–25-ös idénye.
A skótok 7,35 millió eurót kaszáltak az MTK játékosán
Az Aberdeen két éve nekik aprópénznek, itthon tisztességes díjnak számító összegért szerződtette a Hungária körútról Bojan Miovskit, akit most búsás haszonnal adtak tovább.
Hogyan és hol nézheted a Bajnokok Ligája-meccseket?
Szerda este elég nagy tanácstalanságot, keresgélést szült a futball szerelmesei közt, hol, melyik csatornán tudják fogni az Európa Szuperkupa döntőt, és az is kérdés, jövő héttől a BL-meccseket hogyan nézhetik.
A Honvéd új tulajdonosa azonnal szerződést bontott Csertői Auréllal
A közlemény szerint a felek közös megegyezéssel intenek búcsút egymásnak, de azért az nem életszerű, hogy Csertői önszántából állt fel az NB2-es kispadról három forduló után.
Megtalálta a Team USA az új edzőjét
Sajtóértesülések szerint Mauricio Pochettino lesz az Egyesült Államok labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitánya.
Eladták a Honvéd FC-t
Lehet helyesebb azt mondani, a régi tulajdonos megszabadult a vállát évek óta nyomó nyűgtől.
Carlo Ancelotti lenyomta Pep Guardiolát
A szerda esti Szuperkupa mérkőzést követően a Real Madrid edzője, továbbá Dani Carvajal és Luka Modric is az örökranglisták élére lépett.
Pető Tamás: Valószínűleg lesz következménye a látottaknak
A fehérvár FC vezetőedzője szerint az első félidőben nagyjából minden hiányzott a csapatából, ami ahhoz kell, hogy megnyerjék a szerda esti Konferencia Liga mérkőzést.
Wayne Rooney elégedett volt Szűcs Kornéllal
A magyar labdarúgó győztes meccsen mutatkozott be új csapatában, Plymouthban, így egyre jogosabb állandó szerzőnk, Kele János kérdése: „Itt mindenki hühye?”