Újabb kulcsemberét veszítette el a Barcelona

Az Achilles-ín sérülés akár két hónap kihagyást is eredményezhet.

Azt mondták Szoboszlainak, hogy nincs esélye, mégis berúgta

Elképesztő lövőtudomány.

Az emberek unalmas tökfejnek tartják, pedig bárki példát vehet a megdöbbentő rekordot összehozó focistáról

James Milner 16 évesen már gólt lőtt a Premier League-ben, amelyben idén már a 23. szezonjában lépett pályára. Volt már szélső, középső középpályás és hátvéd is, nyert bajnokságot, trófeákat és 38 évesen is a világ egyik legjobb ligájában rúgja a bőrt. Egy rekordra azonban még nagyon feni a fogát.

Intenzív osztályra került a meccs közben összeesett és elájult védő

A Nacional védőjéért, Juan Izquierdóért aggódik az uruguayi futballtársadalom.

Diósgyőrből kirúgták, már a Bundesliga élvonalában jár

Annál jobb nem is történhetett vele, minthogy elhagyta az NB I-et.

„Az Újpest minden téren letarolt minket” – értetlenül áll a történtek előtt a Debrecen edzője

Srdjan Blagojevic szerint elemezni kell a mérkőzést.

Néhány órával a bejelentése után kezdett is szaúdi csapatában Szappanos, de sok öröme nem volt benne

Vesztes meccsen mutatkozott be a magyar válogatott játékosa.

Eszelősen nagy bombagóllal indult a Bundesliga új szezonja

Majd egy 101. perces győztes góllal folytatódott.

Nem csak az olimpikonok miatt örömködtek Újpesten, sima verést kapott a Debrecen

Az első félidőben lerendezte ellenfelét az Újpest FC.

Romelu Lukaku újra Olaszországban fog futballozni

Olyan csapatban, ahol eddig még nem fordult meg.

Olvasói sztorik