Hivatalos: Trent Alexander-Arnold a Real Madridba igazol

Életében először szerepel majd másik csapatban.

Saját nevelésű csatár lőtte vissza a csapatát a topligába

Hosszabbításban dőlt csak el, ki szerepel a Ligue 1-ben a következő szezonban.

Elköszönt edzőjétől a Milan, korábbi sikerkovács érkezett a helyére

A klubtörténet ötvenedik trófeája nem volt elég a maradáshoz.

Ángel Di María visszatért a nevelőegyesületéhez

Így lesz szépen keretbe foglalva a pályafutása.

Újabb váratlan pletyka röppent fel Luka Modricról

Lehet, mégsem Szaúd-Arábia vagy az MLS lesz a cél?

Szalai Attila szeretné bebizonyítani, hogy képes a Bundesligában játszani

De szívesen futballozna még pályafutása során Törökországban.

150 milliós költségvetéssel próbálják maradásra bírni Contét

Csütörtökön megvolt a második csúcstalálkozója De Laurentiis elnökkel.

Szexuális zsarolással vádolták, de felmentették az argentin kapitány fivérét

Mauro Scalonit súlyos bűncselekménnyel vádolták meg annak ellenére, hogy nem is volt ellene bizonyíték.

Lőw Zsoltot meghatotta, hogy Neymar mosolyogva üdvözölte

Két és fél évet dolgoztak együtt Párizsban.

Az agresszív futballnak kipukkadás lett az vége: így darálta be a Chelsea az erejével elkészült Betist a Konferencia Liga döntőjében

Taktikai elemzésünk a szerdai Konferencia Liga-döntőről.

Olvasói sztorik