Lebombázott bajnoki, hóember a kapufa mellett: 124 év legkülönösebb bajnoki nyitányai
Nem a közeljövő, hanem a múlt felé fordítjuk tekintetünket, és áttekintjük a magyar élvonal legérdekesebb bajnoki nyitányait!
Összeomlott a magánélete, most úgy tűnik, kirúgatja magát a Juventus brazilja
Douglas Luiz nem jelent meg az első edzésen, ez lehet az utolsó csepp a pohárban.
Úgy megijedt a szövetség Xavi jelentkezésétől, hogy elutasította
A Barca korábbi legendája így nem lesz indiai szövetségi kapitány.
Hulknak mosolygós gyilkosként mutatta fel a sárga lapot a bíró
A brazil talán még mindig értetlenkedik, hogy mi a manó történt.
Hornyák Zsolt a vesztes kupameccs után: Olyan nyomást tudtunk helyezni az ellenfélre, hogy a hazai csapat görcsölt a végére
A Puskás Akadémia edzője szerint csapata a találkozó végére fizikálisan ellenfele fölé kerekedett.
Konferencia Liga-selejtezőn, győztes gólpasszal debütált skót csapatában a magyar hátvéd
Bolla Bendegúnak viszont csak percek jutottak.
„Több volt ebben a meccsben“ – mondta győztes meccse után Bognár György
Nem volt elégedett a játékkal
Már nem csak a Fradinak van nyert nemzetközi meccse a magyar csapatok közül
Nagy csatában nyert Konferencia Liga-selejtezőt a Paks.
Nem NB I-es csapatban született az első magyar gól a KL-selejtezőben
Csongvai Áron látványos átlövése az első magyar találat a Konferencia Ligában.
A Puskás Akadémia és az ETO is kikapott a Konferencia Liga selejtezőjében
A felcsútiak csoda cseréje percek alatt duplázott, de ez sem volt elég a vereség elkerülésére.