Gulácsiéktól igazolt, újabb 85 milliót költött el a Manchester United

Benjamin Sesko érkezésével kérdésessé vált Rasmus Höjlund jövője.

Vincze Ottó: Az egyik legjobban képzett magyar sportvezető vagyok

A Fradi egykori BL-hősének hiányérzete van, hogy miért nem dolgozhat egy magyar klub felépítésében és nemzetközi szintre emelésében.

Hiába sztárcsatár, most azt is ki kell érdemelnie, hogy az edzésre beengedjék

Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy Alexander Isak két szék közt a pad alá esik.

A nyáron már a Juventus is figyelte a Fradi új kiszemeltjét

A 19 éves ír csatárt angol és belga csapat is szerződtetné.

Marco Rossi elárulta, melyik klub edzője szeretne lenni

Pályafutása így lenne teljes.

Viselkedése miatt eltiltotta a Barca edzőjét az UEFA

Hansi Flick kihagyja az első Bajnokok Ligája-meccset.

„Nem voltam boldog” – 30 millióért jött, lejátszott meccs nélkül távozik a Real egyik legnagyobb melléfogása

Reinier hazatér Brazíliába és új fejezetet kezd a karrierjében.

Kapitális kapusbakik után Dzsudzsák gólja döntött – idegenben nyert a Debrecen

Egyelőre nem lassít a Debrecen, amely egy döntetlen után már a második győzelmét aratta az NB I új szezonjában. A csapat ezúttal a Kazincbarcikát verte idegenben.

Közleményt adott ki a Barca kapusa, miután megfosztották a csapatkapitányi karszalagtól

Szükségesnek tartotta, hogy őszintén elmondja a saját verzióját.

Intenzív osztályra került a Fradi-legenda

Mucha Józsefet vérmérgezés gyanújával kezelik.

Olvasói sztorik