Komolyan vette a Fradi: 15 gólt vágott a megye egyes kiscsapatnak a kupában
A Vojvodinától igazolt Yusuf négy, a 17 éves, az első csapatban most debütáló Gólik három góllal zárt.
A zseniális Mbappé vezérletével egy órát 10 emberrel játszva is nyert a Real
Huijsen kiállításáról ettől még fognak vitatkozni, mert érdekes ítélet volt.
„Egy sebzett nemzetet képviselhetünk, amely nem hajlandó feladni” – Palesztinát egy hajszál választotta el a vb-történelemtől
Soha ilyen közel nem járt egy esetleges világbajnoki részvételhez a palesztin labdarúgó-válogatott, amely 2019 óta nem játszhatott hazai mérkőzést.
Szédületes kapásgólt vágott az Arsenal 70 milliós igazolása
Kétszer is betalált, Gyökeres is gólt szerzett.
„Elintézem, hogy ne menj oda” – Gera Zoltán elmesélte, hogyan hiúsult meg első angliai szerződése
Saját bevallása szerint végül így is jól járt.
Megvették a Fraditól, majd két bajnoki után lepasszolták Szaúd-Arábiába
Kalandos nyara van.
Ten Hag távozása után azonnal nyert a Bayer Leverkusen
Két piros lap se állította meg Kasper Hjulmand együttesét.
Sokk a Realnak: hónapokra lesérült a madridiak alapembere
Antonio Rüdigerre nem számíthat egy darabig Xabi Alonso.
A megye I-es csapat edzője: Túl azért nem izguljuk a Fradi elleni meccset
Próbáltak úgy készülni Szarvaskenden, mint a többi mérkőzésre.
Nem volt kérdés: Szoboszlai szabadrúgása a hónap gólja a Premier League-ben
Rangadót nyert vele a Liverpool.