Vizsgálat indul a Liverpool-drukkerek felé köpő Atlético-stábtag ellen

Közben kiderült, hogy volt már kitiltva a Liverpool-szurkoló, aki Simeonét ócsárolta.

„Anyát inkább otthon hagyom” – Donnarumma a családja kedvenc csapata ellen készül

Erősen kötődik Nápolyhoz, de csütörtök este a City-győzelméért hajt majd.

A világranglistán is éreztette hatását a két balul sikerült vb-selejtező

Az élen is változás történt, Argentínát ketten is megelőzték.

Meghalt Nagy Tibor, a váci bajnokcsapat legendás játékosa

62 éves volt a korábbi válogatott játékos.

„Öreg vagyok már ehhez” – mondta a Liverpool egyik edzője az újabb drámai finis után

Ezúttal a 92. percben nyerte meg a meccsét a Liverpool.

A kapus ráült a labdára a 11-esnél, de ő sem tudja, hogyan

Mesterhármas, ollózós gól, fura védés és klubrekordot jelentő találat egy meccsen belül. Gazdag Dániel is gólt szerzett, de az ő csapata kikapott.

„Egyetlen sajtótájékoztatón nem tudom megoldani a társadalom problémáit” – Simeone elmesélte, miért akart nekimenni egy Liverpool-drukkernek

Elvesztette a fejét a harmadik gól után, de egy férfi végig inzultálta a kispad mögött.

Szoboszlai szöglete után nyert BL-rangadót a Liverpool, lesimázta első meccsét a címvédő PSG

Győzött a Bayern München és az előző szezonban döntős Internazionale is.

90. perces bombagól hozta el a drámai fordulatot a BL-meccsen

Kétgólos előnyt herdált el a Slavia Praha.

Közölte az MLSZ, mikortól lehet jegyet kapni a válogatott egyik legfontosabb vb-selejtezőjére

Érdemes lesz résen lenni.

Olvasói sztorik