Úgy tűnt, minden rendben, de idén már nem látjuk a pályán a magyar válogatott csatárát
Kiújult Ádám Martin térdsérülése.
„Szeretnék még bizonyítani” – újabb magyar válogatott focista tért vissza az NB I-be
A Nyíregyháza bejelentette Varga Kevin leigazolását.
Megvan a megállapodás, távozhat a Ferencváros kegyvesztetté vált támadója
Törökország felé tart.
Bognár György: Az hiányzik, hogy az Ötvös beadja, a Varga befejelje, de ők a Fradiban vannak
Ismét emlékezetes nyilatkozatot adott a paksiak vezetőedzője.
Bolla Bendegúz tizenegyese döntött arról, ki lesz a Győr ellenfele a KL-főtábláért vívott párharcban
Amíg a Rapid magyarja ünnepelt, a Dundee-ban Keresztes Krisztián nagyon szomorú lehetett.
A Győr óriási bravúrral egy lépésre a főtáblától, a Paksnak nem jött össze a csoda
A svéd csapat magyar légiósának öngóljával ment tovább a Győr, amelynek kapusa 11-est is védett.
Balhéztak a svéd ultrák Győrben, majd a stadionban összecsapott a két tábor
Sokan kísérték el az AIK-t a visszavágóra.
Sancho lesz a következő bukott focista, akit az olasz edző összerak?
A Roma megtette az első ajánlatot a MU-nál mellőzött szélsőért.
Gulácsit megerősítette a posztján, Orbánt viszont lefokozta a Leipzig új edzője
Szombaton vívja az új idény első tétmeccsét a Leipzig, és azon biztosan nem Gulácsi véd majd.
„A műtét sikeres volt, de a beteg belehalt” – emlékezetesre sikerült a Tottenham edzőjének első nyilatkozata
Thomas Frank rögtön egy gyöngyszemmel ajándékozta meg a publikumot.