Meglepetés a javából, Debrecenben nyert először a szezonban a Szpari

Pedig potyagóllal kerültek hátrányba a nyíregyháziak.

Ököllel fejbe verte ellenfelét a Chelsea kapus, mégis néma maradt a bíró sípja

Ezt megúszta Robert Sanchez.

Megdönthetetlen rekordnak tűnt, egy brazil kapus mégis beállította

28 idénybe került, de sikerült.

Az európai Szuperkupa játékvezetője dirigál a Fradi BL-selejtezőjén

A Qarabag elleni meghatározó meccset kapta.

Messi olyan gólpasszt adott sarokkal, hogy nem lehet elégszer visszanézni

Mintha hátul is lett volna szeme.

Flick a sima győzelem után: Nem tetszett a mérkőzés

Marcus Rashford debütálását is értékelte.

Robbie Keane: A játékunkkal nem volt probléma

Mindkét edző úgy látta a Ferencváros-Puskás Akadémia mérkőzés után, hogy saját csapata volt a jobb.

Luis Díaz trófeát érő góllal kezdett a Bayernnél, majd Diogo Jotára emlékezett

Neuer nyolcadszor lett Szuperkupa-győztes, és ezzel beállította Thomas Müller rekordját.

Keane felforgatta a Fradi-kezdőt, a Felcsút bevette a Groupamát

A Lukács góljai által repített Puskás Akadémia átvette a vezetést a tabellán.

Yamal menő gólpasszal nyitott, majd addig nem nyugodott, amíg nem lőtt ő maga is egy nagy gólt

Két mallorcai kiállítás is megkönnyítette a Barca helyzetét.

Olvasói sztorik