Varga klasszis góljával ugyan vezetett, mégis távol került a BL-főtáblától a Fradi

Az azeri Qarabag kétgólos előnyt szerzett a Groupama Arénában, innen már óriási bravúr kéne a magyar bajnoktól.

A spanyol csapat életreszóló élménnyel ajándékozta meg a kissrácot, aki a lelátón zokogott a Barca elleni vereségnél

Llorrenc most csak mosolygott és mosolygott.

Meghalt Feleki Attila, a Kozármisleny futballcsapatának tulajdonosa

Megemlékezésében a klub azt írta: több mint három évtizeden át volt Kozármisleny labdarúgásának motorja és irányítója.

Ronaldo önzetlensége döntőt ért a csapatának

Ezzel a góllal jutott döntőbe a csapata.

A Rapidból és a Győrből is távozhat játékos az egymás elleni meccsek közben

Átigazolási pletykákból nincs hiány.

Hivatalos: Eladta korábbi húzóemberét a Ferencváros

Megvált 30 éves támadójától a Fradi.

Egy fiatal tehetségről már biztosan lemondhat a magyar labdarúgó válogatott

Alighanem eleve kevés esély is volt a megszerzésére.

„A Qarabag sokkal nehezebb kihívást jelent, mint a Ludogorec” – óva intették a Fradit a BL-párharc előtt

A Ferencváros egyetlen párharcra van attól, hogy főtáblára jusson a Bajnokok Ligájában, ehhez a Qarabag elleni párharcot kellene sikerrel venni. Szakértő segítségével ismertük meg a rivális gyengéjét, erősségét, valamint azt, hogyan látják a magyar futballt Azerbajdzsánból.

Bolla Bendegúz: Az ETO 7-2-es sikere nem jelent semmit

A magyar válogatott védő szerint csak saját magával foglalkozik a Rapid.

Eszelős különbség van a Premier League és az összes többi liga költései között

Nem az a döbbenetes, hogy az angolok költik a legtöbbet, hanem az, hogy ennyivel.

Olvasói sztorik