Kemény kritika: Kerkezt már az első félidőben lecserélte Arne Slot
Pedig a liga egyik leggyengébb csapata ellen játszott.
„Nem vigyáznak a játékosokra” – a Barca edzője kiakadt a spanyol válogatottra
Több kommunikációt várna el a szövetségi kapitánytól.
A félpályán túlról lőtt góllal sokkolta a kapust a koszovói focista
Gondolt egy merészet és ráívelte. Bejött.
Messi flegmán elrontott 11-eséről maradt emlékezetes Pintér Dániel MLS-debütálása
Utólag már nem tűnik jó ötletnek a panenkázás.
29 perc alatt gázolt a Bayern, piros lappal nyírta ki csapatát a korábbi NB I-es csatár
Gulácsiék idegenben nyertek, a Köln a 104. percben (!!!) mentett pontot.
A Vasas kipofozta a Puskás Akadémiát a Magyar Kupából
Pórul járt a Nyíregyháza és a Kisvárda is.
Egy 19 éves bombagólja volt a slusszpoén a frenetikus Juve-Inter rangadón
Záporoztak a távoli gólok, és mindkét Thuram fivér betalált Olaszország derbijén.
Komolyan vette a Fradi: 15 gólt vágott a megye egyes kiscsapatnak a kupában
A Vojvodinától igazolt Yusuf négy, a 17 éves, az első csapatban most debütáló Gólik három góllal zárt.
A zseniális Mbappé vezérletével egy órát 10 emberrel játszva is nyert a Real
Huijsen kiállításáról ettől még fognak vitatkozni, mert érdekes ítélet volt.
„Egy sebzett nemzetet képviselhetünk, amely nem hajlandó feladni” – Palesztinát egy hajszál választotta el a vb-történelemtől
Soha ilyen közel nem járt egy esetleges világbajnoki részvételhez a palesztin labdarúgó-válogatott, amely 2019 óta nem játszhatott hazai mérkőzést.