Foci vb 2014

Névsorolvasás: gambiai és zambiai játékvezető is lesz a vébén

Negyvenhat országból kerültek ki a bírók és az asszisztensek.

Negyvenhat országból 36 bírót és 63 asszisztenst választott ki a nyári, oroszországi világbajnokságra a nemzetközi szövetség (FIFA) játékvezető bizottsága.

A felkészülés 53 trióval kezdődött meg 2014 szeptemberében. A végleges kiválasztás – a FIFA tájékoztatása szerint – az egyéni készségek és a személyiség figyelembe vételével történt meg. Kiemelt szempont volt, hogy a jelölt mennyire érti a játékot, hogyan olvassa a történéseket és a csapatok által alkalmazott különböző taktikát.

Az elmúlt három évben szemináriumokon készítettek fel a jelölteket, melyeken hangsúlyt fektettek a tiszta játékra, a futballisták védelmére és a játékhelyzetek elemzésére.

A kiválasztottaknak áprilisban még egy kéthetes felkészítést tartanak az olasz szövetség covercianói technikai központjában. Ezt követően nevezik majd meg azokat, akik a videóbíró-rendszerben szerephez jutnak.

Csütörtökön derült ki, hogy magyar és brit játékvezető sem fújhatja a sípot a vébén.

A kiválasztott játékvezetők:

Ázsia:
Fahad al-Mirdaszi (szaúdi)
Alireza Fagani (iráni)
Ravshan Irmatov (üzbég)
Mohammed Abdulla Mohamed (egyesült arab emírségekbeli)
Szato Rjudzsi (japán)
Navaf Abdulla Sukralla (bahreini)

Afrika:
Mehdi Abid Csaref (algériai)
Malang Diedhiou (szenegáli)
Bakary Papa Gassama (gambiai)
Gead Grisa (egyiptomi)
Janny Sikazwe (zambiai)
Bamlak Tessema Weyesa (etióp)

Közép- és Észak-Amerika:
Joel Aguilar (salvadori)
Mark Geiger (amerikai)
Jair Marrufo (amerikai)
Ricardo Montero (Costa Rica-i)
César Arturo Ramos (mexikói)

Dél-Amerika:
Julio Bascunan (chilei)
Enrique Caceres (paraguayi)
Andres Cunha (uruguayi)
Nestor Pitana (argentin)
Sandro Ricci (brazil)
Wilmar Roldan (kolumbiai)

Óceánia:
Matthew Conger (új-zélandi)
Norbert Hauata (tahiti)

Európa:
Felix Brych (német)
Cüneyt Cakir (török)
Szergej Karasev (orosz)
Björn Kuipers (holland)
Szymon Marciniak (lengyel)
Miguel Antonio Mateu Lahoz (spanyol)
Milorad Mazic (szerb)
Gianluca Rocchi (olasz)
Damir Skomina (szlovén)
Clement Turpin (francia)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik