Foci vb 2014

A címvédő után a házigazdát is kiejtenék

Szombat este Brazília és Chile összecsapásával megkezdődik a vébé egyenes kieséses szakasza.
Világbajnokság, nyolcaddöntő
Brazília–Chile, Belo Horizonte, 18 óra, játékvezető: Howard Webb (angol)
Kolumbia–Uruguay, Rio de Janeiro, 22 óra, játékvezető: Björn Kuipers (holland)

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A statisztikák alapján a hazai csapat nem is kívánhatott volna magának jobb ellenfelet, azonban a szombat esti találkozója minden bizonnyal az eddigi legnehezebb lesz a tornán.

A brazilok a vébék történetében háromszor találkoztak a chileiekkel az egyenes kieséses szakaszban, mérlegük pedig makulátlan: 1962-ben az elődöntőben 4-2-re győzték le a házigazda Chilét, majd 1998-ban és 2010-ben is a 16 között búcsúztatták riválisukat, Franciaországban 4-1, Dél-Afrikában pedig 3-0 volt a végeredmény.

A két csapat története során 68 alkalommal találkozott egymással, 48 brazil siker mellett mindössze hét chilei győzelem született és 13 döntetlen. Ráadásul a brazilok hazai környezetben még sosem kaptak ki a chileiektől, legutóbb 2000-ben, világbajnoki selejtezőn maradtak alul.

– Brazília gyakran volt Chile mumusa, de a futball változik, felnőtt egy új generáció. A világbajnokok ellen már nyertünk, a házigazdát is le tudjuk győzni – nyilatkozta Arturo Vidal, a chilei középpálya motorja, aki a csoportkör zárófordulójában pihent a hollandok ellen.

A brazil csapat összetételén várhatóan változtat Luiz Felipe Scolari szövetségi kapitány, és védekező középpályásként Fernandinhónak szavaz majd bizalmat Paulinhóval szemben.

– Fernandinho kiválóan szállt be a kameruniak ellen, nagyszerűen védekezett és a támadó passzaival több helyzetet is ki tudtunk alakítani – mondta a szakember.

A tréner a chileiekkel kapcsolatban megjegyezte, előzetesen nem számított arra, hogy a világbajnok spanyolok és a hollandok ellen képesek lehetnek a továbbjutásra, ám látva a teljesítményüket, egyáltalán nem meglepő, hogy ott vannak a legjobb 16 között.

Suárez nélkül az uruk

Ellentétes előjelekkel várja a szombati Kolumbia–Uruguay nyolcaddöntőt a két csapat a világbajnokságon, ugyanis amíg előbbi parádésan futballozva, sok gólt szerezve jutott tovább csoportjából, addig utóbbi legjobb játékosát, Luis Suárezt eltiltotta a nemzetközi szövetség.

A kolumbiaiak a három csoportmeccsük mindegyikét megnyerték, ezeken pedig kilencszer találtak a kapuba, ennél több gólt pedig csak a hollandok szereztek a tornán. Ez azt mutatja, hogy a válogatott támadójátéka egyáltalán nem sínylette meg legnagyobb sztárjuk, a sérült Radamel Falcao távollétét. Ez elsősorban a játékmester James Rodriguez és a befejező csatár Jackson Martinez kiváló formájának és a köztük lévő nagyszerű összhangnak köszönhető. Előbbi eddig háromszor, utóbbi kétszer volt eredményes.

A látottak alapján esélyesebbnek tartott Kolumbia történelmet írna újabb sikerével, ugyanis korábban még sose jutott negyeddöntőbe világbajnokságon, a legjobb 16 között is csak egyszer, még 1990-ben szerepelt.

Riválisával ellentétben a négy éve negyedik Uruguay igencsak visszafogott játékkal és némi szerencsével élte túl a csoportkört, ráadásul elvesztette legjobbját, a Liverpool színeiben angol gólkirályi címet nyert és az angolok ellen kétszer eredményes Luis Suárezt. A csatár ugyanis megharapta Giorgio Chiellinit az olaszok elleni találkozón, emiatt a nemzetközi szövetség kilenc válogatott tétmérkőzésről és négy hónapra minden futballal kapcsolatos tevékenységtől eltiltotta. Helyét vélhetően a veterán Diego Forlán veszi át a kezdőcsapatban.

– Semmi sem foghat minket vissza. Továbbra is alázatosak, eltökéltek és egységesek vagyunk – jelentette ki Diego Lugano csapatkapitány.

A meccs helyszíne a Rio de Janeiró-i Maracana-stadion lesz. Uruguay számára kellemes emléket idézhet ez a legendás létesítmény, amelyben a házigazda brazilokat legyőzve nyerték meg az 1950-es világbajnokságot. Azóta ez lesz az első vébé-meccsük a Maracanában.

A két csapat eddig 38 alkalommal találkozott egymással, 18 uruguayi, 11 kolumbiai siker mellett kilenc döntetlen született. Legutóbb tavaly szeptemberben az uruguayi fővárosban, Montevideóban csaptak össze, akkor 2-0-ra nyertek a hazaiak.

Olvasói sztorik