EB 2016

Bede: Kassaiék remek munkát végeztek

A tizenegyesrúgások szankcionálásán szigorítottak, de ezt nem alkalmazták az Eb játékvezetői.

Véget ért az Európa-bajnokság, amely sok év után hozott ismét kisebb szabályváltozásokat a labdarúgásban. Bevezették a gólbírót, már nem kell előre felé kezdeni, jobban fegyelmezik a kapusok kijövetelét tizenegyesnél, már nincs tripla büntetés és a piros lap kiosztásának feltételei is változtak – dióhéjban erről volt szó az Eb előtt. A Rangadó.hu most Bede Ferencet, korábbi NB I-es játékvezetőt a torna során szerzett benyomásairól kérdezte.

– A gólvonal-technológiát emlékeim szerint egyszer sem kellett alkalmazni. Minden vitás esetet látni lehetett szabad szemmel is. Persze ha nem lett volna, akkor biztosan akad pár kérdéses szituáció, olyan, mint ami a magyar játékvezetői csapat későbbi szereplésébe került négy évvel ezelőtt – mondta Bede.

– Mindenképpen érdekesnek találom, hogy kevés volt a nyilvánvaló gólhelyzetben történő szabálytalanság. A védekező játék felé tendáltak a csapatok. Még a torna elején, Cristiano Ronaldo lerántásánál mondták, hogy az új szabályok szerint ez nem piros lap, de a kézzel visszatartás, ellökés ugyanúgy kiállítással jár. Az, hogy elég kevés, mindössze három piros került kiosztásra a tornán, inkább annak köszönhető, hogy a játékosok igyekeztek szabályos eszközökkel megállítani az ellenfelet, partnerek voltak – vélekedett Bede, akinek a büntetőrúgás anomáliája is feltűnt.

– Az a szabály, hogy a kapus nem jöhet előre tizenegyesrúgás esetén, nem újkeletű. Most azonban elméletileg már szigorúbban kellene venni ezt és sárga lapot felmutatni a hálóőrnek. A spanyol-horvát mérkőzésen Subasic alaposan előreszaladt és védte is Ramos büntetőjét. Nemhogy sárgát nem kapott, de még csak vissza sem fújta Kuipers. Úgy vélem, ezt a szabályt szándékosan nem alkalmazzák – nyilatkozta a korábbi spori, aki Kassaiékat is értékelte.

– A magyar játékvezetői team munkáját jónak értékelem, és ezzel nem vagyok egyedül. A döntőt ugyan nem Kassai kapta, de már most kevesen emlékeznek arra, hogy a nyitómeccs viszont az övé volt. A nagy tornákon ritkán fújja az első és az utolsó mérkőzést is ugyanaz a spori – emlékeztetett Bede, majd hozzátette: a magyar játékvezető működésének lényeges pontja volt, hogy a románok javára megítélte a jogos tizenegyest.

– Jó segítséget kapott az alapvonali kollégától is. Ez abból látszik, hogy látványos késéssel fújta be. A másik kiváló teljesítmény a Németország-Olaszország találkozón esett. Remekül fegyelmezett, megfogta a meccset. Ettől kezdve reménykedhettünk, hogy övé lesz a döntő, de végül Clattenburgnek adták. Az viszont óriási szó, hogy végig versenyben volt érte – zárta szavait Bede.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.