Világverseny döntőjében, vagy akár elődöntőjében főszereplővé válni, minden futballista álma. A legnagyobbaknak sem adatott meg mindig, olykor viszont az addig peremen lévő játékosok is képesek rá. Rájuk akkor is emlékezni fog a világ, ha sem előtte, sem utána nem alkotnak hasonlót. Portugália számára most egy ilyen játékos nyerte meg a döntőt, miközben másról sem szólt a felvezetés, mint hogy Cristiano Ronaldo az egyetlen esély, hogy a papírformát felborítsák.
Éder, azaz Éderzito Antónia Macedo Lopes, a Lille 28 éves támadója véletlenül sem a legfontosabb láncszeme volt a portugál gépezetnek. Igaz, hogy az egész keret nagyjából egyetlen klasszikus befejező csatáraként vitték ki az Eb-re, de Ronaldo és Nani mögött csak epizódszerepre számíthatott, és azt is kapott: a csoportkörben, Izland és Ausztria ellen állhatott be csereként, összesen tizenhárom percre. És ennyi. A fináléig többé le se kellett vennie a melegítőjét, Fernando Santos egyszer sem cserélte be.
Persze, nem is sokan hiányolták: a válogatottban a 2014-es vb selejtezőin debütált, egy meglehetősen jó bajnoki szezon után, amikor tizennyolc meccsen tizenhárom gólt lőtt a Bragában. Kivitték a brazíliai tornára, ahol a már csoportkör után búcsúzó portugál csapatban csereként játszott kétszer, mindennemű feltűnés nélkül. Tizennyolc válogatott találkozót kellett várni első góljára, tétmérkőzésen pedig egyszer sem volt eredményes. Egészen vasárnap estig.
A góljáig is remekül teljesített, sok labdát tartott meg, rendre le tudott fordulni a védőkről, szabadrúgásokat harcolt ki. Aztán jött a 110. perc, amikor bevonult a futball történelemkönyvébe. Gólja mestermunka volt. Érdemes megemlíteni, milyen nevek szereztek döntő gólt világversenyeken az elmúlt évtizedekben: Trezeguet, Iniesta, Ronaldo (a brazil), Fernando Torres – de Éderhez képest még a görög Hariszteasz vagy Mario Götze is „bejáratott” név, sztár volt, amikor eldöntött egy finálét.
Amikor a franciáknak voltak „Édereik”
Sokkal jobban illik az ő neve egy másik társaságba: azok közé, akik szinte ismeretlen perememberként, vagy pedig egészen más poszton játszó klasszisként lettek egy-egy meccsre góllövő főszereplők. A franciáknak éppenséggel mindkettőből van a történelmükben. Jean Francois Domergue nevére talán még Franciaországban sem sokan emlékeznének ma már, ha nincs 1984. június 23-a. A balhátvéd, aki a Toulouse, a Bordeaux és a Marseille csapataiban játszotta karrierje legtöbb meccsét, aznap ünnepelte 27. születésnapját, nem is akárhogy. Az Eb elődöntőjében Portugália ellen (!!) két gólt szerzett. Összesen kilencszer volt válogatott és naná, hogy nincs is több találata – ha ő nincs, a házigazda, toronymagas favorit franciák nem jutnak döntőbe, mert a végeredmény 3-2 lett és Domergue a második gólját 1-2-nél, a hosszabbításban lőtte. Létezik tökéletesebb születésnap?
Lilian Thuram neve persze sokkal jobban cseng ma is, hiszen a jobbhátvéd a világ egyik legjobbja volt a maga posztján. De gólt soha nem lőtt a gall nemzeti csapatban száznegyvenkét (!) fellépése során – kivéve egyetlen mérkőzést, amelyen viszont kettőt is. Istenem, mikor kezdje, ha nem egy világbajnoki elődöntőben, 0-1 után? Akkor is hazai pályán játszottak a frankok és akkor is bajban voltak, akárcsak tizennégy évvel korábban, a horvátok vezettek ellenük – aztán jött Thuram a semmiből, egyenlített, fordított, Franciaország pedig bejutott az 1998-as vb döntőjébe. Amit persze meg is nyert, mert ahogy 1984-ben Platini, 1998-ban Zidane a fináléban már elvitte a show-t. De a „kisemberek” nélkül el se jutottak volna odáig.
Az olasz majdnem-hős és az argentin igazi
Másodperceken múlt, hogy Éderhez hasonló nemzeti hős legyen egy olasz csatárból is, aki egészen a 2000-es Európa-bajnokság döntőjéig egyetlen gólt sem lőtt a nemzeti csapatban. Marco Delvecchio is jókor kezdte (később sem vitte túlzásba, 22 meccsen összesen 4 gólig jutott az azzurik mezében): minden idők egyik legemlékezetesebb fináléjában, a második félidő elején bevágta a kapuba Totti beadását, igazolva az őt csapatba állító Dino Zoff döntését. A Roma csatára egészen a 93. perc végéig az olasz futball Pantheonjában láthatta magát (1982 óta nem nyert nagy tornát a csapat), pedig összesen három mérkőzésen kapott szerepet a tornán és sosem volt a válogatott meghatározó embere. Aztán jött a francia egyenlítés, majd Trezeguet aranygólja és csak „majdnem hérosz” lett belőle.
A csatárok közül még egyről emlékezzünk meg, aki ugyan nem volt „nímand” és eredménytelen sem, mégis egyetlen pillanatot emlegetnek vele kapcsolatban. Jorge Burruchaga, Argentína centere 23 évesen, a mexikói világbajnokságon, a döntő 87. percéig egyetlen gólt szerzett, és egy volt a „Maradona és a többiek” című darabban a „többiek” közül. A csatársorból inkább Jorge Valdano villogott, az isteni Diego pedig elintézte a többit. Aztán jött a finálé, ahol az NSZK 0-2-ről egyenlített, érett a hosszabbítás – addig, míg Maradona (ki más?) szöktette Burruchagát, akinek ez az egy helyzete volt a meccsen, és megnyerte a vb-döntőt Argenínának.
A holland cserekapus és „Béla király”
A legutóbbi világbajnokság emlékezetes nagy beugrója ellenben nem csatár, hanem kapus volt: Tim Krul, Hollandia cserekapusa. A mostanáig összesen csak nyolc válogatottságot felmutató Krul nagy percei a Costa Rica elleni negyeddöntőben jöttek el, amikor Luis Van Gaal elképesztő húzással kapust cserélt a 11-es párbajra, és a Newcastle portása az alapember Cilessen helyére beállva két büntetőt is megfogott. Sem előtte, sem utána nem lépett pályára a tornán, megtette a magáét.
Hasonlóan pazar Nagy Epizodistára a magyar futball elmúlt évtizedeiben csak egy-kettőre emlékezhetünk. Természetesen az „örökzöld” Koplárovics Béla, a ZTE Manchester-verő cserecsatára, akinek neve akkor is fennmarad, ha ma már ő bánja legjobban, hogy állandóan felemlegetik. A kicsit távolabbi múltból pedig két legendás Videoton-gól szerzője jöhet szóba: a hátvéd Csuhay Józsefé, aki az UEFA Kupa-elődöntőjéből a döntőbe lőtte a Videotont Szarajevóban, illetve Wittmann Gézáé, aki ugyanebben a sorozatban a válogatott Csongrádi sérülése miatt került a kispadról a kezdőbe a Manchester United elleni visszavágón (nagy MU-szurkolóként…) és végül az ő szabadrúgásgóljával győzött a vörös ördögök ellen a Vidi.
