EB 2016

A portugál kapitányt nem érdekli a kritika, boldog lenne, ha nyernek

Vasárnap 21 órától az Európa-bajnokság döntőjére kerül sor, a házigazda franciák ellenfele Portugália lesz. Az ibériaiak mestere, Fernando Santos a finálé előtti hivatalos sajtótájékoztatón egy félig vicces megjegyzéssel üzent a kritikus szurkolóknak.

– Nyugodtan mondogassák csak tovább, hogy Portugália úgy nyert mérkőzéseket, hogy meg sem érdemeltük. A trófeával így is boldogan sétálnánk haza.

A döntő összecsapás kapcsán megjegyezte:

– Franciaország nem ugyanazzal a stratégiával játszik majd ellenünk, mint azt Németország ellen tette. Biztos vagyok benne, hogy nagy nyomás alá akar minket helyezni, erre felkészültünk.

Olvasói sztorik