EB 2016

Ronaldo szerint a franciák az Eb-döntő favoritjai

Azonban azt is kiemelte, hogy eddig még senki sem tudta megverni a csapatát.

Vasárnap este eldől, hogy Portugália vagy a házigazda Franciaország nyeri az Európa-bajnokságot. A döntő előtt az UEFA hivatalos honlapja a portugálok sztárját, Cristiano Ronaldót kérdezte a finálé esélyeiről.

– Úgy hiszem, a franciák a favoritok, hazai pályán játszanak, ez pedig nagy előny. A szurkolók mögöttük állnak. Azonban ez egy döntő, bármi megtörténhet. Jól felkészültünk, nem lesz könnyű legyőzni bennünket. A tornán még senkinek sem sikerült ez, remélem, Franciaország ellen sem szenvedünk vereséget – mondta a veretlen portugál válogatott klasszisa. Hozzátette, mindig is az volt az álma, hogy hazája csapatával nagy tornát nyerjen.