EB 2016

Top 10 Eb-pillanat: amiről még az unokáknak is mesélünk majd

Ronaldo hisztije, Löw gusztusztalankodása, a magyar-portugál thriller, Shaqiri-bomba, Joe Ledley tánca - pillanatok, amelyekről az utókor is beszél majd.

Az Európa-bajnokság döntője még ugyan hátra van, ám a francia sorozat már így is számos emlékezetes pillanattal örvendeztette meg a szurkolókat. Top10-es összeállításunkban a torna olyan pillanatait emeltük ki, amelyeket minden bizonnyal sok-sok évtized után is felemlegethetünk.

1. Robson-Kanu csodagólja

A walesiek hőse, Hal Robson-Kanu a Belgium elleni negyeddöntőben lőtt csodagólt. Az 55. percben „brazilos” trükkökkel csapta be a flamand védőket és szerezte meg a vezetést a szigetországiaknak.


2. Akcióban az izlandi szurkolótábor

Aligha gondolták sokan előzetesen, hogy az izlandi válogatott egészen a negyeddöntőig menetel. A csapat mögött lelkes szurkolótábor állt, akik rendre így ünnepeltek a lefújás után:


3. Shaqiri a lengyelek ellen villantott

Svájc számára a nyolcaddöntőben ért véget az Eb-kaland, a lengyelek tizenegyesekkel múlták felül riválisukat. A rendes játékidőben – tíz perccel a lefújás előtt – Xherdan Shaqiri lőtt álomgólt jó tizenhat méterről a kaputól.


4. Zaza tizenegyesén a fél világ nevetett

Igazi csúcsrangadóra került sor a negyeddöntőben, a világbajnok Németország ellenfele az olaszok voltak. A felek a rendes játékidőben, majd a hosszabbításban sem tudtak dönteni a folytatásról, így tizenegyesekre került sor. Antoine Conte a 119. percben azért cserélte be Simone Zazát, hogy biztos lábbal értékesítse maga büntetőjét. A Juve játékosa azonban hibázott… Az elődöntőbe Németország jutott.


5. Ronaldo hisztije

A magyar válogatott az F-jelű kvartett zárófodulójában a portugálokkal meccselt, a mieink pedig Gera Zoltán bombagóljával és Dzsudzsák Balázs duplájának köszönhetően több ízben vezettek a mérkőzésen. Ezt nehezen viselte C. Ronaldo – aki végeredményben szintén duplával zárta a találkozót.
https://www.youtube.com/watch?v=k4exAHWZq08


6. Az elődöntő felvezetőjében egy labdaszedő fiú lopta el a show-t

A Portugália – Wales elődöntő felvezetőjének első percei kétség kívül az UEFA egyik labdaszedő fiújáról szóltak: a fiatal srác előbb szelfizett Ronaldóval, majd ölelkezett és pacsizott a világsztárral, végül úgy döntött, a portugál csapatképről sem maradhat le – természetesen kedvence oldalán.


7. Löw gusztustalankodásai kimaxolva

A német válogatott mestere, Joachim Löw az Európa-bajnokság első heteiben több ízben gusztustalan megmozdulásai miatt került a címlapokra. A szemfüles videókon előbb azt láthatta ország-világ, hogy nadrágja belső tartalmával vizsgálgatta, majd hónalját is tesztelte szaglószervével.


8. Joe Ledley, a táncparkett ördöge

A walesiek játékosa nemcsak teljesítményével, de hihetetlen tánctudásával is felhívta magára a figyelmet. Hiába, a csapat az elődöntőig menetelt, volt mit ünnepelni a lefújások után.
https://www.youtube.com/watch?v=_sueWoP-aHY

https://www.youtube.com/watch?v=lDpVOA9yg-8


9. Conte és az olasz virtus

Az Azzurrik mestere, Conte a kispad mellett mutatta meg, milyen az igazi olasz virtus. A spanyolok búcsúztatását így élte meg az oldalvonal mellett a kapitány:


10. Az észak-ír szurkolótábor kórusban énekli a Will Grigg’s on Fire-t

A torna egyik leglelkesebb tábora az észak-íreké volt, kedvenc dalukat rendre ekkora odaadással adták elő a stadionban.


+ 1 Thrillerbe illő magyar-portugál csata a csoportkör zárásaként

A magyar válogatott az F-jelű kvartett utolsó fordulójában Portugáliával csapott össze. A találkozó előtt még nem dőlt el, a csoport négy résztvevője közül ki, milyen helyen jut tovább. Dzsudzsák Balázsék az Eb egyik legizgalmasabb mérkőzésén ikszeltek C. Ronaldóékkal. Íme a thrillerbe illő összecsapás összefoglalója:

https://www.youtube.com/watch?v=ku3sYLMCFdw

Mi volt az Eb legemlékezetesebb pillanata?

A thrillerbe illő magyar-portugál csata: 574
Ronaldo hisztije: 131
Löw gusztustalankodása: 81
Zaza elrontott tizenegyese a negyeddöntőben: 35
Xhaqiri villantása a lengyelek ellen: 34
A labdaszedő srác és Ronaldo esete: 29
Robson-Kanu csodagólja: 21
Akcióban az izlandi szurkolótábor: 19
Joe Ledley tánca az öltözőben: 18
Az ír szurkolótábor lelkes éneklése és buzdítása: 12
Conte megőrülése az olasz kispad mellett: 5

Olvasói sztorik