EB 2016

Több BL-résztvevő csapat csábítja Lang Ádámot

Német, angol, olasz és svájci ajánlata is van. A válogatott védő ügyeit intéző menedzseriroda munkatársa exkluzív információkat közölt a Rangadó.hu olvasóival.

Lang Ádám, a válogatott 23 esztendős védője a megilletődöttség legkisebb jele nélkül futballozott a franciaországi Európa-bajnokságon. Egyike volt azon kevés magyar játékosnak, aki az első perctől az utolsóig a pályán volt mindhárom csoportmeccsen, majd a belgák elleni nyolcaddöntőben. A teljesítményével Bernd Storck szövetségi kapitány is elégedett lehetett, s mindez jelentős mértékben befolyásolhatja Lang jövőjét. Ugyanis…

– Azon dolgozunk, hogy Ádám új csapatba kerüljön – kezdte Illés Zoltán menedzser. – Az Eb-n bebizonyította, akkor sem ijed meg, ha világsztárok – Ronaldo, Hazard – ellen lép pályára, bár azt még nem tudni, a jövője szempontjából, jó vagy rossz, hogy Fiola sérülése után a védelem jobb oldalán kapott szerepet. Egyfelől megmutatta, hogy több poszton lehet számítani rá, ugyanakkor mégsem az eredeti pozíciójában, a védelem tengelyében bizonyított.

Ahogy azt a játékos ügyeit intéző menedzseriroda munkatársa honlapunknak elárulta, a Videoton előtt Veszprémben és Győrben szereplő Lang Ádám iránt több külföldi együttes is élénken érdeklődik.

– A francia másodosztály egyik élgárdája, a párizsi Red Star konkrét ajánlatot tett, és tárgyalásban állunk német, angol, olasz és svájci élvonalbeli csapatokkal is. Annyit elárulhatok, Bajnokok Ligája-résztvevő együttesek is kacérkodnak Ádám igazolásával. Gyorsan hozzátenném, akkor sincs baj, ha egyelőre marad Székesfehérváron, ahol Berg edző jelezte, hogy számol vele.

Olvasói sztorik