EB 2016

A bukik már sejtik, hogy alakul a portugál-francia Eb-döntő

Íme a fogadóirodák jóslatai!

Egyetlen mérkőzés van már csak hátra a 2016-os Európa-bajnokságból, de persze egyben a legfontosabb is: vajon a házigazda franciák, vagy az első meccsüket az elődöntőben nyerő luzitánok emelhetik magasba az Henri Delauney-trófeát? A fogadóirodák mindenesetre nem a portugálok sikerét várják…

A valódi játékerőt és sanszokat általában meglehetősen pontosan megtippelő bukik kétharmad-egyharmad arányban tartják esélyesebbnek a francia válogatottat, azaz oddsaik 1,4-1,5 körül állnak, ami százalékra átfordítva 66-72 között mozog – a legvalószínűbb egy egygólos gall siker.

Mivel a portugálok az elődöntőt leszámítva egyik találkozójukat sem tudták eldönteni 90 perc alatt, a hosszabbítás és/vagy a tizenegyespárbaj bekövetkezésének esélyei nem csekélyek: a rendes játékidő végén a döntetlen állásra nagyjából 30 százalékot adnak a bukmékerek (3,1-3,3 odds).

Sokgólos meccsre viszont nem kell számítani: a szorzók két lőtt gólnál egyenlítődnek ki nagyjából, vagyis a fogadóirodák szerint 2-0 vagy 1-1 lesz a végeredmény.

Persze ezen belül is a házigazdák góljaira adják a kisebb oddsot. Arra, hogy Rui Patríciónak legalább egyszer a hálóba kell nyúlnia, mintegy 78 százalék esély van, míg Lloris esetében ez a szám körülbelül 60.

Ami az egész tornára vonatkozó fogadásokat illeti, a gólkirály személye Griezmann hat találatával gyakorlatilag biztossá vált. A még versenyben lévők közül ugyan Nani, Giroud, Payet és Cristiano Ronaldo is három-három egységnél jár, de egy mesterhármasra igen kicsi az esély. Giroud és Ronaldo esetében még közel két százalékot adnak erre, de Payetnál már csak 1-et, Nanira pedig mindössze felet.

Ugyanígy a “torna legjobb játékosa”-címre is az Atlético támadója a fő várományos: mintegy 70 százalék (1,4 odds) erre az esély, míg a második Ronaldóra 25, a harmadik Payetra pedig feleennyi.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.