EB 2016

Top 5: gólkirályjelöltek, akik adósak maradtak a gólokkal

Összeállításunkból kiderül, kik azok a játékosok, akiket a torna előtt a gólkirályi cím várományosai közé soroltak, végül azonban kudarccal zártak.

Az Európa-bajnokság rajtja előtt több helyen prognosztizálták, akár fogadóirodák oddsait is figyelembe véve, mely játékosok azok, akik a francia torna legeredményesebb gólszerzőilehetnek.

Utólag kiderült, többen közülük alaposan leszerepeltek, hiszen a gólkirályi cím egyik nagy várományosa Harry Kane volt. Az angol válogatott számára azonban csúfosan ért véget a 2016-os Eb, hiszen csoportjukból ugyan még továbbjutottak, de Izland ellen búcsúzni kényszerültek a nyolcaddöntőben. A Tottenham gólzsákja, a Premier League legutóbbi gólkirálya, Harry Kane még a gólszerzők közé sem tudott feliratkozni, szereplése az angol szurkolók szemében az egyik legnagyobb csalódás volt.

Zlatan Ibrahimovicot is nem titkoltan esélyesnek tartották a gólkirályi címre, ám a svéd csapatával az E jelű kvartett utolsó helyén zárt, a Manchester United 34 éves támadója pedig egyetlen találatig sem jutott. Ellenben ordító helyzetekben is hibázni tudott…

Az Európa-bajnokság titkos favoritjai között emlegették a belgákat, sokan azt várták, hogy Romelu Lukaku vezetésével a flamandok a döntőig menetelnek. Végül a negyeddöntőben elvéreztek, Lukaku pedig nem tudott csapata vezére lenni. Kétszer ugyan eredményes volt, de ennél mindenki többet várt tőle.

Előzetesen a lengyel válogatottat is az Eb sötét lovai között emlegették, hiszen az elmúlt szezonban az egyik leghatékonyabb góllövési mutatóval támadójuk, Robert Lewandowski rendelkezett. A Bayern gólzsákja Franciaországban nem brillírozott, csupán egy gólig jutott, csapatát nem tudta továbblőni a portugálok elleni negyeddöntőből.

Speciális helyzetben van Thomas Müller, aki a legutóbbi vébé Ezüstcipőse lett, a Bayernnel pedig 32 gólt hozott össze a mögöttünk hagyott szezonban. A támadó rendkívül balszerencsés az Eb-n, a német remeklésből egyelőre egyetlen góllal sem tudta kivenni részét. Csakhogy a legszerencsésebb német forgatókönyv szerint Müller még két mérkőzésen (elődöntő, döntő) bizonyíthat, így képességeit ismerve akár az összetett góllövőlista élmezőnyére is komoly veszélyt jelenthet a folytatásban.

Olvasói sztorik