EB 2016

Dibusznak fáj, hogy nem játszhatott az Európa-bajnokságon

A Ferencváros kapusa ezzel együtt nem csalódott a szövetségi kapitány döntése miatt.

A magyar válogatott hónapok óta folyamatosan fejlődik; a belgák ellen nem tudtak olyan nyugodtan és jól játszani, mint a korábbi meccseken; a szurkolóknak nagy köszönettel tartoznak; fáj, hogy nem léphetett pályára, de Király Gábor kiváló formában volt; a minőségi munkához minden adott, egy kamion például komplett konditermet vitt a csapattal – néhány részlet abból a beszélgetésből, amelyet Dibusz Dénessel, a válogatott Európa-bajnokságot megjárt pécsi kapusával készített a Baranya megyei napilap, a bama.hu.

A magyar csapat számára az Európa-bajnokság a nyolcaddöntőben ért véget, ám a kapus szerint nem lehetünk elégedetlenek.

– Persze, jó lett volna még megnyújtani a franciaországi tartózkodást, de ennyi volt benne. Így sem lehetünk elégedetlenek. Igaz, amilyen szépen indult, bíztunk benne, hogy még tovább mehetünk, ám a belgák elleni meccsünk nem úgy alakult, ahogy szerettük volna.

Ha nincs Király Gábor, vélhetően Dibusz Dénes őrzi a magyar csapat kapuját, ám a Haladás hálóőre mögött nem léphetett pályára az Eb-n.

– Természetesen fáj, hogy ez nem jött össze, ha már idáig eljut az ember, szeretne pályára lépni. De reálisan nézve várható volt ez. Amíg tét van, amíg úgy alakul az eredmény, számítottam rá, hogy a kapitány nem változtat. Király Gabi jó formáját, edzettségi állapotát látva pedig indokolt volt, hogy ő védjen. Nagyon örültünk neki, hogy ilyen kiváló teljesítményt nyújtott!

A belgák elleni meccsen közel állt a debütáláshoz a Fradi kapusa, ám Király ujját sikerült helyre tenni.

– A kapusok csak súlyos sérülés esetén jönnek le. Gábor a félidőben elmesélte, hogy kiugrott az ujja, de visszatette. Korábbi edzőm, Bogyay Zoli bácsi is mindig azt mondta, nálunk csak a nyílt törés a sérülés…

Az utolsó csoportmérkőzésen a magyar válogatott Portugálival csapott össze, a thrillerbe illő találkozó Ronaldo hisztijéről is emlékezetes marad, ám erről sok emléke nem maradt a magyar kapusnak.

– Megmondom őszintén, akkor nem rá fókuszáltam, hanem a gólunknak örültem. Utána láttam csak a videókon, hogy mit csinált. Mondjuk, nem csodálom, hogy dühös volt: a második olyan gólt kapták, ami előtt megpattant a labda, és az akkori állás szerint ez bizony kiesést jelentett volna számukra. Aztán egy perc múlva már ő örülhetett…

A teljes interjú az alábbi linken olvasható.

Olvasói sztorik