EB 2016

Lélegzetelállító, ahogy Reykjavíkban ünnepelték az izlandi hősöket – VIDEÓ

Mintha Európa-bajnokságot nyertek volna, több tízezer szurkoló fogadta Reykjavíkban az Eb-negyeddöntős izlandi válogatottat, amelynek tagjai egy nyitott tetejű busszal vonultak végig a főváros utcáin az őket ünneplő tömeg előtt.

A csapatot, amely 5-2-re kikapott a házigazda franciáktól vasárnap este, Keflavík repülőteréről vitték az Arnarhóll Parkba, ahol a játékosok és a szakmai stáb tagjai színpadra állva köszönték meg a szurkolást.

– Franciaországban csak sejtettük, hogy Izlandon milyen a hangulat, de ahogyan itt fogadtak és kísértek minket a fővárosban, az egyszerűen fantasztikus – nyilatkozta Lars Lagerbäck szövetségi kapitány, aki biztosan távozik a válogatottól.

Aron Gunnarsson csapatkapitány azt mondta, ezzel az Eb-szerepléssel “nem laktak jól” a futballisták, s továbbra is éhesek a sikerre.

– Most nem szabad leállnunk, mert együtt elértük ezeket az eredményeket, és újra és újra el akarunk érni hasonlókat – mondta Gunnarsson.

Ahogy azt az MTI írja, Lagerbäck helyét a másik szövetségi kapitány, Heimir Hallgrímsson veszi át, akinek az ősszel induló világbajnoki selejtezősorozatban az lesz a feladata, hogy kijuttassa Izlandot az oroszországi tornára.

– Ez sokkal keményebb feladatnak ígérkezik, ugyanakkor meg lennék lepve, ha a válogatott játékosok közül csak kevesen igazolnának át nagyobb klubokba – jelentette ki Hallgrímsson.

Izland a vb-selejtezőben Horvátországgal, Ukrajnával, Törökországgal, Finnországgal és Koszovóval szerepel egy csoportban.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik