EB 2016

Bale: többé nem nevetnek rajtunk

A Real Madrid csillaga mindig is hitt a válogatottban, és Németországgal ütközne meg a döntőben.

Izland kiesésével sem maradt meglepetéscsapat nélkül az Európa-bajnokság, hiszen a története legjobb eredményét elérő, a torna előtt szintén nem sokra tartott Wales ott van és Portugáliával játszik majd az elődöntőben. Gareth Bale, a Sárkányok legértékesebb játékosa és házi gólkirálya örül, hogy ilyen jól szerepel a válogatott, hiszen hosszú ideje tűri klubtársai froclizását, de ő mindig is hitt a csapatban – és már a döntőről is beszélt egy kicsit az ESPNFC-nek adott interjújában:

– Emlékszem, Toni Kroos a torna előtt azt mondta nekem, hogy kizárt dolog, hogy három meccsnél többet játsszak az Eb-n. Vicces volt és jót nevettünk, de nagyon szívesen játszanék vele és a németekkel a döntőben – akkor meglátnánk, ki nevet utoljára. Az évek során egyébként rengeteget szivattak a válogatott miatt, korábban, amikor folyton vesztettünk és századikak voltunk a világranglistán sosem felejtették el megjegyezni, hogy nekem nyolc-kilenc hét szabadságom van a kettő helyett, nagyszerű érzés tehát végre ott lenni, sőt menetelni egy nemzetközi tornán – árulta el Bale.

– Rengeteget fejlődtünk csapatként a kvalifikáció során, a tornán pedig csak még tovább nőtt az összhang – folytatta a világklasszis. – Amikor csúnyán kellett nyernünk, csúnyán nyertünk, amikor szép futballt kellett játszanunk, azt tettük. Tanultunk az Anglia elleni meccsen elkövetett hibáinkból, és azóta közel tökéletesen futballozunk. Hiszünk magunkban és a tét növekedésével is ugyanolyan fesztelen a hangulat az öltözőben – Belgium ellen is ez segített, tudtuk a selejtezőből, hogy képesek vagyunk megverni őket, és nem görcsöltünk rá a találkozóra. Tudjuk, hogy túlszárnyaltuk Európa, de még a saját országunk elvárásait is, de láttuk, hogy mire képesek a kisebb csapatok, például Dánia vagy Görögország az Eb-ken, úgyhogy miért álljunk meg itt? – zárta nyilatkozatát Gareth Bale.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik