EB 2016

„Azon sem csodálkoznék, ha Kádár Tamást a Real Madrid hívná”

A korábbi magyar válogatott Rugovics Vendel értékelte a veszprémi neveltek, Lang Ádám és Kádár Tamás Európa-bajnokságon nyújtott teljesítményét. A szakember a jövő csapatában Novothny Somát is válogatott mezben látja.

A veszprémi születésű Lang Ádám remek teljesítményt nyújtott az Európa-bajnokságon. A mai napig szoros kapcsolat fűzi nevelőedzőjéhez, Rugovics Vendelhez, aki a Rangadó.hu kérésére értékelte a 23 éves középső védő teljesítményét.

– Két részre kell bontani Ádám Európa-bajnoki szereplését. Egyrészt, amikor belső védőt játszott, nem tudtam felfedezni taktikai hibát a játékában. Ez Ádám egyik nagy erőssége, hogy gondolkodva játssza a belső védő posztot. Amit tanult nálunk, a VFC USE-nél, tökéletesen alkalmazta a pályán. Több esetben olyan helyzetbe került, hogy négy-öt variációs lehetőség közül kellett meghoznia a legjobbat, amire ő képes is. Már az norvégok elleni pótselejtező során, majd pedig az Európa-bajnokságon is megmutatta, hogy belső védő pozícióban tökéletes taktikailag.

Ronaldo góljánál nem hibázott Lang, a portugál klasszisa döntött

– A portugálok elleni csoportmérkőzés nehéz volt. Ronaldo góljánál Ádám, amit lehetett, megtette, ez a visszajátszásokon látszik. A Real Madrid sztárja attól is világklasszis, hogy gondolkodva játszik. A sarkazós gól után beszéltem Ádámmal, aki kiemelte, hogy ugyanazt alkalmazta, amit még Veszprémben neki és Novothny Somának tanítottunk.

– Ronaldo tudatosan kimozdult Ádám látóköréből, aki egy pillanatra elveszítette szem elől, majd robbanékonyságát kihasználva pozíció előnyre tett szert a kapu előtt, ám Ádám, saját robbanékonyságával kompenzált – ez jól látható volt a felvételen is – és zárta a kapu felőli rövid oldalt.

– Arról viszont – emberi mértékkel – már nem tehet, hogy egy űrlény, a saját gerincvonala mögül egy troprúgásssal, sarokkal juttatta tovább a labdát a hálóba. Ádám erre nem számíthatott, de rajta kívül a világ egyetlen játékosa sem.

https://www.youtube.com/watch?v=oXHg0AYr8J0

Lang Ádám kényszerből került a szélső védő pozícióba, Fiola Attila sérülése után a felcsúti helyét örökölte meg a középső poszton nevelkedett játékos.
– A szövetségi kapitány ezen döntését nem szabad feszegetni. Storck mester remek húzásokkal rukkolt elő, ezt a cserét sem szabad rossz döntésként értékelni. Nem tudhatjuk, mi lett volna, ha a szövetségi kapitány nem húz váratlant. Elképzelhető, hogy a belgák ellen stabilabb marad a belső védekezés Lang Ádámmal a védelem közepén. Személyes karrierje szempontjából persze nem biztos, hogy szerencsés volt, hogy nem eredeti posztján játszhatott Fiola Attila sérülése után. Ugyanakkor óriási megtiszteltetés a szövetségi kapitány részéről, hogy nem más szélső védőben gondolkozott, hanem úgy gondolta, Ádám erre is képes, ahogy azt a portugálok elleni mérkőzésen bizonyította. A belgák elleni nyolcaddöntőről nehéz nyilatkozni, hiszen hamar gólt kaptunk és nem tudtuk a saját taktikánkat játszani, futni kellett az eredmény után. Hazard ellen nehéz volt helytállnia, de a Chelsea-klasszisát ezen a napon az egész magyar csapat sem tudta hatástalanítani. Így összességében azt mondhatom, hogy belső védőként tökéletes, míg jobboldali védőként egy kiváló és egy kevésbé jó teljesítményt rakott le az asztalra Ádám.

Rugovics Vendel a helyszínen tekintette meg a belgák elleni nyolcaddöntőt. A toulouse-i mérkőzés fantasztikus hangulatát a válogatott mezt korábban háromszor magára öltő 48 éves szakember így összegezte:
– A belgák a világranglista második helyén foglalnak helyet, összességében tehát azt gondolom, van különbség a két csapat között, az eredmény miatt viszont nincs okunk szégyenkezni, hiszen hetvennyolc percig egy-null volt az eredmény, és akadtak lehetőségeink az egyenlítésre. Hangulat szempontjából galaktikus mérkőzés volt. Játékoskoromban én is játszottam negyvenezer néző előtt, de nem lehet összehasonlítani a mostani Európa-bajnoksággal. Volt tizennégyezer magyar, tizennégyezer belga és kétezer francia szurkoló. A magyar-belga rivalizálás a helyszínen is érzékelhető volt, de a két tábor teljes mértékben sportszerűen buzdította kedvenceit. Itt szeretnék gratulálni a magyar szurkolótábornak, mivel fantasztikus hangulatot teremtettek a fiúknak, akik megérdemelték ezt a biztatást.

Lang Ádám külföldre vágyik – mentora szerint a világ bármely pontján megállja helyét

– Sokan beszélgettünk Ádámmal a folytatásról. Egy hihetetlen profi mentalitású, stabil idegrendszerű játékosról beszélünk esetében. Csak támogatni tudom az elképzelését, miszerint mindenképpen külföldre szeretne menni. Ádám sajátja a rend, a precizitás és a fegyelmezettség. Ezt külföldön – ahol egészen más a közeg, mint itthon – jobban tudja kamatoztatni, és sokkal jobban értékelik is. Az angol bajnokságot, egészen pontosan a Premier League-et Ádámnak nem javasolnám, mert a száznyolcvanhat centiméter ugyan egy belső védőnek ideális, de a PL belső védő posztja az ott uralkodó stílusból fakadóan egy pár centivel többet igényel. Az összes többi bajnokságban viszont biztosan megállja a helyét. Gyors, dinamikus, fegyelmezett; a rövid passzos támadó jellegű foci ellen is tud védekezni, sőt idegen poszton sem jön zavarva – ezt a portugálok ellen bizonyította.

Kádár Tamás szenzációs lehetőség előtt áll

– A szintén veszprémi Kádár Tamás is szenzációs futballt mutatott be az Európa-bajnokságon, azt gondolom, óriási lehetőség előtt áll. Ha a Real Madrid le akarná igazolni, azon sem lepődnék meg. Rendkívül stabil és kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott az Eb-n. Gyerekkorából jól ismerem, akkor is hihetetlen fizikai tulajdonságai voltak, rendkívül dinamikus és ruganyos, már kiskorában is nagyon jó barátságban volt a labdával. Huszonhat éves korára rendkívül magabiztos lett, ez technikai tudásban és labdabiztosságban is maximálisan megjelenik.

Novothny Soma karrierje szintén Veszprémből bontakozott ki, óvodás korától a Királynék városában futballozott, majd 18 évesen igazolt az SSC Napolihoz. A 22 éves támadó Rugovics Vendel véleménye szerint a jövő válogatottjának alapembere lehet.
– Hiszem, hogy a jövő magyar csapatában helye van centerposzton Somának. Ehhez gólokat kell rúgnia, de azt gondolom, az elmúlt szezonban bizonyított Diósgyőrben, hiszen a legkevesebb játékpercet játszva is házi gólkirály tudott lenni, az összetett magyar góllövőlistán pedig negyedik helyezést ért el. Soma bizonyította, hogy nemcsak gólérzékeny, hanem védekezésben legalább annyit hozzá tud tenni csapata játékához, mint támadásban. Ezt a Napolinál is értékelték. Hihetetlen keringési mutatókkal rendelkezik, amely biztosítja izmos felépítésének az oxigéndús vérrel való ellátását. Ez egy olyan kivételes képesség, ami az őt vizsgáló sportorvosok szerint nemzetközi szinteken kiemelkedő. Ezért képes ezzel, és óriási akaratával legalább olyan hasznos lenni a csapat védekező munkájában, mint támadó fronton. Ez egy nagy érték nemzetközi szinten és egészen kivételes képesség.

– Lehetséges, hogy nyáron Újpestre kerül, ami biztos, hogy neki is nagy jövőt jósolok. Azt tudjuk, hogy nem egy technikai virtuóz, de az előbb említett képességei viszont hosszútávon magasan megütik a nemzetközi szintet. Ezért is bízom abban, hogy idővel ő lesz a magyar válogatott stabil gólvágója.

– Soma rengeteget fut, ezt a minden mérkőzésen jelen lévő elemzőrendszerek is alátámasztják. Nagy lehetőség van benne, rugdosnia kell a gólokat és céltudatosságával elérheti, hogy a legmagasabb szinten jegyzett centerek közé sorolják.

Olvasói sztorik