EB 2016

Conte mindenki ellen: senki sem támogatta az olaszok edzőjét

A tréner elárulta, mi áll a válogatottól való távozásának hátterében.

Mint ismert, Olaszország tegnap tizenegyesekkel alulmaradt Németország ellen az Európa-bajnokság negyeddöntőjében, és kiesett a tornáról. Az már korábban is biztos volt, hogy Antonio Conte, a taljánok szövetségi kapitánya a torna után távozik a válogatott éléről, és a Chelsea csapatához szerződik, a kiesést követően azonban azt is elárulta a korábbi Juventus-tréner, hogy miért döntött így – saját bevallása szerint senki sem támogatta, minden harcban alulmaradt a klubokkal szemben:

– Ha őszinte akarok lenni, soha senki nem támogatott, amíg a válogatott élén voltam. Sem a média, sem a klubok, senki nem állt mellettem, pedig én mindig a nemzeti csapatért küzdöttem, sosem magamért. Érdekes harc volt: Conte mindenki ellen. A szövetség elnöke időnként kiállt mellettem, de ő csak ennyit tudott tenni – mindenesetre remélem, hogy az utódom kap majd támogatást, és folytatni tudja az általam megkezdett munkát. Hogy mondjak konkrétumokat? Remek példa az Olasz Kupa döntője, amit eredmény nélkül próbáltam meg egy korábbi időpontra tetetni, pedig egy pár nap plusz készülés is rengeteget számít a válogatottnál egy nagy torna előtt. Vagy mondhatom a tervezett februári edzőtábort is, ami elmaradt, mert a klubok nem engedték el a játékosokat – árulta el Conte a Goalnak adott interjújában.

A 46 éves edző a kiesésről és a Chelsea-ről is beszélt:

– Azt hiszem, a játékosaim nagy nyomot hagytak maguk után ezen az Eb-n, mindenki úgy küzdött, mint egy harci gép. Kár, hogy így, tizenegyesekkel estünk ki, de úgy gondolom, végül a jobb csapat ment tovább – nem hiába a németek a világbajnokok, de az elmond valamit a mi erőnkről is, hogy kifejezetten miattunk változtattak a jól bevált taktikájukon. Ennek ellenére mindenki csalódott volt a lefújást követően, mert őszintén hittük, hogy megnyerhetjük a meccset, sőt az egész tornát. A távozásom? Már jóval a torna előtt eldöntöttem, hogy a Chelsea-nél folytatom: novemberben még gondolkoztam azon, hogy maradok a válogatottnál, de máshogy alakultak a dolgok, és alig várom, hogy elkezdjem az izgalmas angliai kalandot – mondta Antonio Conte.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik