EB 2016

„Eieiei, Herr Kassai”

A magyar játékvezető ténykedésével maximálisan egyetértenek a német szaklapok, a szurkolók között viszont akadnak dühösek is.

A Németország–Olaszország negyeddöntőt Kassai Viktor vezette, a magyar játékvezető meleg helyzetekben is remek döntéseket hozott.

A 78. percben úgy döntött, hogy Boateng kétkezes mezmozdulása a tizenhatoson belül tizenegyest ér, a megítélt büntetőt Bonucci magabiztosan értékesítette, így alakult ki a későbbi 1-1-es végeredmény. Utánajártunk, a német lapok hogyan közvetítették élőben a megítélt büntetőt. A német N-TV egy „Eieiei, Herr Kassai” felkiáltással vette tudomásul, hogy bajba kerültek Löw fiai, de tényszerűen kiemelték, hogy Boateng valóan kézzel ért a játékszerhez.

A Spiegel tudósításában azt írta, „Kassai jó döntést hozott”, amikor Boateng megmozdulását büntette, a tizenegyes szerintük is jogos volt. A T-Online kiemeli, hogy a Bayern München védőjének megmozdulása után „logikus döntés volt” a magyar játékvezető részéről a befújt tizenegyes. A Sportschau arról ír, hogy Kassai az egész mérkőzés folyamán „következetes döntéseket” hozott, kézben tartotta a találkozót, ha kellett, büntetett. A Sport1.de is kiemeli, hogy a vitatott szituációban teljesen egyértelmű volt Boateng nyújtott kezezése, a spori „nem fújhatott” másképp.

A Kicker élő közvetítésében úgy fogalmazott, a vétkes szabálytalan megmozdulása után csakis tizenegyes következhetett.

Míg a német szaklapok egyöntetűen kiálltak Kassai Viktor ténykedése mellett, az internet népe már nem volt ennyire elégedett a magyar játékvezető fellépésével. Íme néhány szurkolói vélemény:
– Volt már ennél jobb napja is Kassainak? – írja egyikük elégedetlenül.


Egy dühös német felhasználó a tizenegyes megítélése után azt írta vehemensen: „Kassai a legjobb olasz a pályán.”


Egy olasz drukker csalódottságában „szégyenletesnek” nevezete a magyar sporti tevékenységét.

Akadt olyan nethuszár, aki hiányolta, hogy Boateng a kezezése után nem villant a sárga.


Vannak persze olyan felhasználók is, akik dicsérik a magyar sporit: „Első osztályú játékvezető, hiba nélkül vezette a mérkőzést”


Az olasz Fantagazzetta szaklap Kassai és labda karamboljáról is ír:

Olvasói sztorik