EB 2016

Kádár és Nagy Ádám heteken belül topligába szerződhet

Rangadó
Rangadó

2016. 06. 29. 13:44

A magyar menedzserek szerint Lang és Bese is kelendő lehet a jó magyar Eb-szereplés után.

A magyar válogatott jó Európa-bajnoki szereplése természetesen játékosok sorának hozhat új szerződést: manapság egyetlen félidőnyi játék egy világversenyen, nem beszélve egy-egy gólról, igen komolyan megdobhatja egy futballista értékét. A Rangadó megkérdezett két szakembert, melyik játékosok számíthatnak közvetlenül a szereplés után új lehetőségre – konkrét csapatnevek és országok egyelőre nem hangzottak el, de egyértelműnek tűnik, kikről fog szólni a következő pár hét.
Hrutka János, korábbi válogatott hátvéd, játékosügynök azt is kiemelte, hogy a távolabbi jövő szempontjából is fontos volt a franciaországi szereplés, pár év múlva talán még nagyobb kínálatból szemezgethetnek a külföldi csapatok, ha eladható magyar focistákat keresnek.
– Sorra lehet venni a névsort, de nagyjából mindenki tudja, kik azok a futballisták, akik ezek után komolyabb érdeklődésre számíthatnak. Nyilván a nagy öregek, Király vagy Gera karrierjében már nem hoz új fordulatot az Eb, de például Dzsudzsák Balázs számára igenis hozhat. Ő volt a csapat egyik legjobbja, nagy segítség lehet a teljesítmény, hogy ismét előrébb lépjen a pályafutása.

– Azt mindenki tudta, hogy Nagy Ádám iránt régóta érdeklődnek, viszont javulhatott a szóba jöhető csapatok rangja. Nem biztos, hogy a legerősebb csapatba kell mennie, hiszen nem mindegy, mennyi játékideje lesz. Fiola Attila gyorsaságát, harcosságát is mindenki láthatta azon az egy mérkőzésen, ráadásul az ő helyzete elég speciális a Puskás Akadémia kiesése miatt, biztosan váltani fog. De a védelem többi tagja, Guzmics Richárd vagy Lang Ádám is jó teljesítményt nyújtott, ők is eladhatták magukat, Lang ráadásul még fiatal, aligha marad sokáig Magyarországon – véli Hrutka János.
– Kádár Tamás volt az egyik legkiemelkedőbb játékosunk. Biztos vagyok benne, hogy Lengyelországból tovább tud lépni, őt már Angliában is ismerik, ráadásul szélső védőként különösen értékes a teljesítménye, ezen a poszton nagyon jól eladhatja magát – tette hozzá Hrutka.

– A legnagyobb pozitív hozadéka mégis az ennek a szereplésnek, hogy még több fiatal szerette meg a labdarúgást, többen kezdenek el focizni és később nagyobb tömegből lehet kiválasztani a tehetségeket. A realitások az Eb előtt mást mondattak velem is, úgy gondoltam, Izland ellen lehetünk jók maximum egy pontra, ehhez képest egy csodálatos álom volt a szereplés, amiből nem is akartunk felébredni. Semminek nincsen ilyen összetartó ereje, mint a futballnak, ezt idehaza csodálatos volt látni és megélni – mondta végül a volt Fradi-hátvéd.
Kádár Tamás és Nagy Ádám egészen biztosan új csapatban kezdi a következő szezont, de egy ilyen szereplés után még azok a játékosok is jobban el tudják adni magukat, akik kevesebbet voltak a pályán, például Bese Barnabás – ezt már Pataky Tibor, a CMG Sportügynökség társtulajdonosa fejtette ki a Rangadónak. A CMG képviseli az említett három játékost, de mellettük Németh Krisztián szerződéseit is ők intézik.

– Kádár Tamás klasszisteljesítményt nyújtott az Európa-bajnokságon, ráadásul az ő nevét már ismerték korábban is, hiszen Angliában és Hollandiában is futballozott. Már az Eb előtt biztos volt, hogy sikeres szereplés esetén váltani fog, mivel jelenlegi klubjával, a Lech Poznannal nagyon korrekt a viszonyunk, azt a lengyel csapat vezetői is jól tudták. Heteken belül eldőlhet a sorsa, akár egy top-bajnokságba is szerződhet – jelentette ki a menedzser.
– Nagy Ádámról rengeteg szó esett már, az ő esetében is hamarosan eldőlhetnek a dolgok, az egész kontinensen keresett játékos lett belőle. Bese Barnabás pedig abban a fázisban van, amikor úgymond felkerül a térképre, a megfigyelők megismerték a nevét és látták, hogy több poszton használható játékos, hiszen a portugálok ellen nem jobbhátvédet, hanem szélsőt játszott. Fiatal, tehetséges futballista, aki tovább léphet a karrierjében – tette hozzá Pataky Tibor.

A többi játékos közül Dzsudzsák Balázst említette még a menedzser, akit, hasonlóan Gera Zoltánhoz vagy Király Gáborhoz, a szakmában régóta számon tartottak és most ismét közelebb kerülhet egy komoly európai ajánlathoz.

Mindenközben, mint arról mi is beszámoltunk, a France Football cikke Kádár Premier League-be szerződését jósolja, rajta és Nagy Ádámon kívül pedig Kleinheisler László lehet a piac magyar slágere a tekintélyes lap szerint.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.