EB 2016

Vajon meddig nyújtja rekordját a francia válogatott?

Hazai földön nagy tornán veretlenek a gallok.

Szinte hihetetlen rekordot tart és nyújt egyre tovább a nagy tornát harmadik alkalommal rendező Franciaország. A gallok 1984 és 1998 után tarthatnak ismét Eb-t vagy vb-t és ha belegondolunk abba, e két eseményt melyik válogatott nyerte, máris sejthetjük a csúcs mivoltát.

Bizony: a francia válogatott hazai rendezésű tornán még veretlen, pontosabban 16 meccsen 14 győzelem és 2 döntetlen a mérlege.

A Platini-Tigana-Giresse-Fernandez fémjelezte együttes az első rendezés alkalmával, 1984-ben a csoportkör során Dániát (1-0), Belgiumot (5-0) és Jugoszláviát (3-2) is megverte, majd Portugáliát hosszabbítás után szintén 3-2-re győzte le az elődöntőben, végül a döntőben Spanyolországot múlták fölül 2-0-ra.

1998-ban már világbajnokságon bizonyíthattak hazai pályákon a gallok. Ekkor Dél-Afrikát (3-0), Szaúd-Arábiát (4-0) és Dániát (2-1) söpörték el a csoportkörben; aztán jött Paraguay (1-0), Olaszország (0-0 után tizenegyesekkel 4-3), így már az elődöntőben jártak, amikor Horvátország is áldozatul esett nekik (2-1). A finálé már kifejezetten híres: a címvédő Brazília hiába vonultatta fel többek között Taffarelt, Cafút, Aldairt, Roberto Carlost, Dungát, Ronaldót, Rivaldót és Bebetót; Zidane duplájával és Petit kegyelemdöfésével simán, 3-0-ra nyertek a franciák.

A mérleg tehát a 2016-os Eb előtt 12 meccs és 1 döntetlen volt, de a rekord megőrzésének reménye egyelőre tovább él. Bár Romániát és Albániát is csak a hajrá utolsó perceiben tudták bedarálni, Svájc ellen pedig 0-0-t játszottak, Írország nyolcaddöntős kiejtésével együtt ez már azt jelenti, hogy 16 mérkőzésen még mindig csak két döntetlen és nulla vereség a mérleg 14 győzelem mellett. És ha megnyernék a tornát vagy tizenegyespárbajban esnének ki, akkor a legenda folytatódna…

Olvasói sztorik