EB 2016

Király zseniális, a magyarok büszkék lehetnek arra, amit elértek – vélik külföldön

A külföldi sportsajtó a 0-4 után is dicsérte a válogatottat, a kapussal az élen.

Mint ismert, Magyarország számára tegnap este véget ért a franciaországi Európa-bajnokság, miután válogatottunk 4-0-s vereséget szenvedett a világranglista második helyén álló Belgiumtól. A mérkőzés után természetesen Eden Hazard pazar játéka volt a fő téma a külföldi lapoknál, de a magyar válogatottról is elismerően írtak.

A BBC szerint a mieinknek ezúttal nem volt szerencséje, mert bár a lehetőségei megvoltak a magyar csapatnak, az egyenlítést jelentő gól csak nem akart összejönni. Az angol lap szerint válogatottunknak így sincs miért szégyenkeznie, sőt, Bernd Storck csapata büszke lehet arra, amit ezen az Európa-bajnokságon elért.

A Mirror négy fő pontban szedi össze a mérkőzés történéseit és tanulságait, a cikk egyik pontja pedig teljes egészében Király Gáborról szól. Mint írják, a kontinensviadal történelmének legidősebb játékosa bebizonyította, hogy nem csak a mackónadrág és a vicces jelenetek miatt lehet központi téma, mert még mindig, 40 év felett is remek kapus. A lap szerint De Bruyne szabadrúgásának ujjheggyel való kapufára tolása a torna egyik legszebb védése volt, és Király ezen kívül is több parádés hárítást bemutatott.

A Dailymail, a Skysports és az ESPN is kiemeli Király remek estéjét, utóbbi szaklap igazságtalannak tartja, hogy a magyarokat majdnem 80 percig meccsben tartó kapusnak végül négyszer is maga mögé kellett nyúlnia, míg a Mail szerint a négy kapott gól ellenére az Eb egyik legjobb kapusteljesítményét mutatta be Király, aki nélkül már az első félidőben 3-4 gólos előnybe kerülhettek volna a belgák. Szintén az angol lap írja azt, hogy bár pusztán a végeredményből másra lehetne következtetni, a magyar játékosok nem adták olcsón a bőrüket, és harcolva buktak el – Dzsudzsák, Lovrencsics, Pintér és Szalai révén mi is alakítottunk ki gólhelyzeteket, és okoztunk néhány nehéz percet Courtois számára.

A Goal is arról ír, hogy két szélsőnkben, Lovrencsicsben és Dzsudzsákban benne maradt a gól, illetve Juhász Roland veszélyes helyzetét is kiemelik, mint írják, bár a belgák nagyon magabiztosan futballoztak, kíváncsiak lettek volna a mérkőzésre, ha a magyar csapat nem kerül hátrányba a meccs elején, vagy ha később valamelyik lövésből összejön az egyenlítés…

Zárásként a francia L’Express szavait idéznénk: „az álomszerű csoportkör után Belgium visszarántotta a földre a magyarokat, akik a négy kapott gól ellenére büszkék lehetnek arra, hogy harcolva buktak el.”

Olvasói sztorik