EB 2016

Lovrencsics: megvoltak a lehetőségeink, lehetett volna ki-ki meccs

Király Gábor és Szalai Ádám is megszólalt a mérkőzés végén.

A magyar válogatott elbúcsúzott az Eb-től, miután 4-0-ra kikapott Belgiumtól az Európa-bajnokságon. A mérkőzés végén Lovrencsics Gergő nyilatkozott az M4 Sportnak.

– Természetesen nagyon csalódottak vagyunk, hiszen győzni jöttünk. Nem úgy terveztük, ahogy kezdtük a meccset. Nagyon gyors kontrákat vezettek, a végére pedig el is fáradtunk, ennek köszönhető a 4-0. Le a kalappal a szurkolók előtt, és mindenki előtt, aki támogatott minket ezen a tornán. Van egy csapatunk! Ezután most pihenünk, aztán készülünk a vb-selejtezőre. Lehetett volna ki-ki meccs, mint a portugálok ellen, hiszen megvoltak a lehetőségeink, de tanulni kell a hibáinkból, és fel kell emelni a fejünket. Nagyon nagy élménnyel távozok, felülírhatatlan ez az érzés, de talán akkor fogjuk érezni a legjobban, amikor hazaértünk – mondta a szélső.

Király Gábor a mérkőzésen nagyszerű bravúrokat mutatott be, és egyik gólról sem tehetett. A lefújás után meghatódva nyilatkozott.

– Azt gondolom, hogy a srácok kihozták magukból a maximumot. Lehetett látni ezen a mérkőzésen, hogy annyira nem voltunk frissek, hiszen a csoportmérkőzések kemény küzdelmei ott voltak a lábakban. A végén kicsit többet kellett volna tartani a labdát, nagy volt a rohanás, ezért végül simán nyertek a belgák. A szurkolók előtt le a kalappal, nagyon jó volt itt lenni. Büszke vagyok, hogy itt lehettem a foci nagyszínpadán és ennek a nagyszerű csapatnak a részese lehettem. Szenzációs szurkolók álltak mögöttünk, köszönjük nekik a türelmet. Azt gondolom bebizonyosodott, a jó munkához türelem kell. Kicsit pszichikailag is elfáradtunk a nyolcaddöntőre, de minden meccset élveztem – mondta a kapus.

Szalai Ádámnak ezúttal nem sikerült a gólszerzés, de ismét rengeteget küzdött, és sok faultot harcolt ki a támadózónában.

– Nehéz szavakat találni, hiszen ha kikap az ember 4-0 arányban, akkor semmi más nem számít. Nagyon nagy bennem a düh és a csalódottság, remélem, ez idővel enyhül bennem. Egyelőre úgy vagyok, hogy nem tudok pozitívan gondolkodni, mert ez a találkozó másra emlékeztet engem. Volt persze a nyolcaddöntő előtt három mérkőzésünk, ahol fantasztikus élményekkel gazdagodtam, de ez az utolsó összecsapás nem tetszett. A szurkolóink előtt le a kalappal, és hatalmas köszönet a támogatásukért, de nagyon sajnáljuk, hogy az utolsó mérkőzés így alakult – így Szalai Ádám.

A meccs legjobbjának választott Eden Hazard kijelentette, ez volt eddigi legjobb meccse a belga nemzeti tizenegyben, de arra figyelmeztetett, hogy ezt a teljesítményt nem valószínű, hogy egyénileg és csapatszinten is meg lehetne ismételni a Wales elleni negyeddöntőben. Kiemelte, az eredmény ellenére nem volt könnyű találkozó, ugyanis csak a hajrában tudták eldönteni a meccset.

Olvasói sztorik