EB 2016

Egymást verték a magyar szurkolók

Vér is folyt a toulouse-i repülőtéren.

Három szurkolói különjáratot indított vasárnap Budapestről Toulouse-ba a WizzAir. A második dél körül landolt, ezt követően néhány magyar szurkoló összeverekedett egymás a belépésre várakozva, sorban állás közben.

Az egyik szurkoló ajka felrepedt, véres arccal várt a belépésre. A reptéri rendőrök kijöttek, de érkezésük előtt lecsillapodott a helyzet, így nem avatkoztak be – írja a maszol.ro oldalon a helyszínen tartózkodó Lukács Csaba.

A repülőgép pilótája elmondta, hogy még egyet fordul, majd a harmadik landolás után ő és a személyzet is megnézi a meccset a Stade Municipal-ban.

A szervezők tájékoztatása szerint egyébként megváltozott a korábban meghirdetett szurkolói vonulás gyülekezési pontja Toulouse-ban. A szurkolói csoportok, a magyar rendőri delegáció és a helyi rendőri erők között történt egyeztetést követően az új helyszín: Toulouse, Place Saint-Pierre. A gyülekezés változatlanul 16 órától kezdődik.

Hatóságok információk: már négy magyar autót állítottak meg tiltott pirotechnikai eszköz miatt. Nagyon szigorúak a mai ellenőrzések – írja Twitter-oldalán az MLSZ.

Olvasói sztorik