EB 2016

Nagy Ádám: innen már nincs lehetetlen

Nagy Ádám úgy véli, bármi megtörténhet az egyenes kieséses szakaszban a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon.

– Csak úgy lehet nekivágni egy tornának, hogy meg akarjuk nyerni. Lehet, hogy nem reális, de hányan gondolták azt, hogy elsőként jutunk tovább a csoportunkból? – fogalmazott az MTI-nek a magyar válogatott védekező középpályása, aki szerdán a portugálok elleni 3-3-as döntetlen alkalmával nem lépett pályára, mivel volt már sárga lapos figyelmeztetése, így egy újabb büntetéssel eltiltást kapott volna a nyolcaddöntőben.

Saját bevallása szerint a csoportelsőséget még Bernd Storck szövetségi kapitány sem gondolta volna, aki ilyen felszabadultan és boldogan még sosem nyilatkozott a sajtónak, amióta kinevezték a magyar válogatott szakvezetőjének. Mindemellett a német szakember nem lepődött meg csapata teljesítményén.

– A kemény munka mindig kifizetődik, és a játékosok egytől egyig maximálisan odatették magukat a felkészülés során. Ami a legfontosabb, hogy nyitottak és éhesek voltak az újra és a fejlődésre. Soha senki nem ellenkezett semmivel szemben, mindenki tette a dolgát becsülettel. Ennek köszönhetően nagyon sokat lépett előre a csapat mind védekezésben mind támadásban – mondta Storck, aki az Eb során immár mind a húsz mezőnyjátékosának bizonyítási lehetőséget adott, azaz mindössze a két cserekapus, Dibusz Dénes és Gulácsi Péter nem lépett pályára a kontinensviadalon.

Ahogy Storck, úgy a ferencvárosi Nagy Ádám sem kívánt esélylatolgatásba bocsátkozni, utóbbi csak annyit mondott, “a labda gömbölyű”, így mindenkinek megvan az esélye a győzelemre.

A 44 év után ismét Eb-résztvevő magyar válogatott öt pontjával veretlenül nyerte meg az F csoportot. Nyolcaddöntős mérkőzését a nemzeti együttes vasárnap 21 órától Toulouse-ban játssza Belgiummal, amely néhány hónapja még vezette a nemzetközi szövetség (FIFA) világranglistáját.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik