Annyiban egészen biztosan bevált a létszámemelés az Európa-bajnokságon, hogy a plusz továbbjutó helyek miatt majdnem minden résztvevő bizakodhat az utolsó meccs előtt, és ez jót tesz a torna „élességének”. Két kör után csak az ukránok voltak biztos búcsúzók és csak az olaszok biztos csoportelsők, ilyesmi azért régen fordult elő nagy tornán.
Az utolsó forduló a csoportokban hagyományosan a számolásé, kombinálásé – és nem mindig pozitív értelemben. Láttunk példát olyasmire, hogy jó pozícióban lévő együttes taktikából ellezserkedte utolsó csoportmeccsét, jó esetben csak azért, hogy pihentesse kulcsembereit, rosszabb esetben azért, hogy kigolyózzon másokat vagy a maga számára kedvezőnek vélt ágra kerülhessen. És persze olyat is, hogy ehhez nem egy, hanem két csapat kellett – magyarán, az utolsó mérkőzés békés megegyezéssel ért véget, aminek persze mindig van egy kárvallottja: ez a harmadik fél.
Puskásék is ráfáztak
A sors azonban többnyire igazságos és utólag behajtja a számlát a sumákoló, számolgató csapatokon. De nem mindig… A futballtörténelem egyik első, emlékezetes eseteként az 1954-es világbajnokság első magyar-német meccsét emlegetik, amelyen Puskásék 8-3-ra lemosták az NSZK-t. Igen ám, de ezzel a németek elérték, hogy az abszolút esélyes, verhetetlennek tartott magyar csapat gyilkos ágra kerüljön, két korábbi világbajnok, Brazília és Uruguay ágára, ahol valóban gyilkos meccseket játszott és fáradtan érkezett a berni döntőbe. A németek pedig ezalatt 8-1-es gólkülönbséggel sasszéztak be a fináléba – a jugoszlávok és Ausztria ellen. A végkifejlet pedig mindenki előtt ismert.
A nagy argentin bunda
Akkor sem büntetett a sors, amikor ennél sokkal egyértelműbb sumáksággal élt a házigazda az 1978-as argentínai világbajnokságon. Ez volt az a vb, melyen még nem volt egyenes kieséses szakasz, a csoportkör után két négyes középdöntő-csoporttal folytatódtak a meccsek, és ennek győztesei jutottak a döntőbe. Mai szemmel nézve elképesztő, megmagyarázhatatlan módon azonban csak az egyik csoportban rendezték úgy a tornát, hogy a két utolsó mérkőzés egy időpontban kezdődjön – a házigazda argentinok ellenben úgy léphettek pályára az utolsó meccsükön, hogy pontosan tudták, milyen eredményt kell elérniük a csoport megnyeréséhez… És a nagy rivális brazilokat éppen emiatt tudták megelőzni.
Brazília már lejátszotta a maga három találkozóját (közte a házigazda elleni 0-0-t), a lengyeleket és Perut is biztosan verte, 6-1-es gólkülönbséggel állt a csoport élén. Argentína viszont csak ezután lépett pályára (ismételjük: a párhuzamos csoportban bezzeg szigorúan egy időpontban kellett játszani a két utolsó találkozót!), 2-0-s gólkülönbséggel, vagyis tudta, legalább négy góllal kell nyernie Peru ellen, hogy döntőbe jusson. Félidőben 2-0 volt a javukra, aztán a második játékrészben Peru egyszerűen „kollaborált”, gyakorlatilag beengedett további négy gólt, így Kempesék döntősök lettek (és meg is nyerték). A brazilok felháborodása senkit nem érdekelt, a katonai diktatúrának világbajnoki rendezést ajándékozó FIFA-vezérkart legalábbis biztosan nem.
Amit már a riporter sem volt hajlandó közvetíteni
Négy évet kellett csak várni az újabb, talán minden eddiginél emlékezetesebb, látványos umbuldára. A focitörténelemkönyvek csak a „gijóni szégyen” néven emlegetik azt, ami a spanyolországi Mundialon történt. A csoportkörben az Európa-bajnok NSZK a vb-k történetének egyik legnagyobb szenzációját jelentő találkozón 2-1-re kikapott az újonc Algériától. Az afrikai kiscsapat a világ ámulatát kiváltva ezután Chilét is megverte, közben azonban kikapott az osztrákoktól. És mivel még ekkor is megtörténhetett, hogy nem egy időpontban rendezték egy csoportkör utolsó mérkőzéseit, hiába írt történelmet Algéria – a világbajnokságokon addig afrikai csapat soha nem nyert két meccset –, tehetetlenül nézték, ahogy a csoport-záró német-osztrák meccsen a 10. perecben kialakul a mindkét csapatnak megfelelő eredmény (1-0 a németeknek), ezután pedig a két együttes békés passzolgatással töltötte a maradék 80 percet.
A felháborodás óriási volt és érdekes módon nem csak a kárvallott afrikaiak körében: még a német ARD kommentátora (!) sem volt hajlandó egy idő után megszólalni és közvetíteni a semmit. Osztrák kollégája pedig azt kérte a nézőktől, inkább kapcsolják ki a tévét… A világ a szégyenről zengett, de ez a németeket nem különösebben érdekelte, eljutottak a torna döntőjéig. (Ausztria legalább megbűnhődött, pont nélkül esett ki a középdöntőből.) Pedig saját szurkolóik is háborogtak, mert a sorsolás után arra készültek, hogy az NSZK-Ausztria hatalmas meccs lesz, amelyen revánsot vehetnek a négy évvel korábban őket egy utolsó perces góllal kiütő osztrákokon. Reváns végül lett, csak hát milyen…
A skandináv kigolyózós
Az Európa-bajnokságok történetének legemlékezetesebb (soha be nem vallott) bundája a 2004-es tornán történt, amikor a svéd és a dán csapat játszott egymás ellen az utolsó csoportmeccsen. Pontos tudatában annak, milyen eredménnyel mehetnek tovább kéz a kézben… A párhuzamos találkozón az addig csak két döntetlent felmutató olaszok kapartak a továbbjutásért, de hiába gyűrték le végül a bolgárokat, közben a skandináv barátság jegyében véletlenül pont olyan eredmény született a másik meccsen (2-2), amivel a svéd-dán páros libegett tovább. Óriási durrogás olasz részről, sok „kikérjük magunknak” az északiaktól, tehetetlen UEFA – végül a negyeddöntőben mindkét továbbjutó elbukott.
A nagyképűség büntetése
Az sem szerencsés, ha nem mással akar kiszúrni egy csapat, csak a biztos továbbjutás tudatában áll neki kombinálni. Így járt Horvátország, fennállása első Európa-bajnokságán. Sukerék már két meccs után továbbjutottak, így a harmadikra – érdekes módon pont úgy a portugálok ellen, ahogy a magyar csapat is fog szerdán – úgy álltak oda, hogy az se baj, ha kikapnak, sőt, még hirdették is, hogy így jobb, mert a németekkel akarnak találkozni a nyolc között. Kikaptak, és a németekkel találkoztak – de ráfizettek a magabiztosságra, Sammerék kiejtették őket.
Végül még egy példa a megbüntetett nagyképűségre: az 1998-as világbajnokságon Nigéria megnyerte első két csoportmérkőzését, a spanyolokat emlékezetes meccsen, hatalmas potyagóllal verték 3-2-re. Az utolsó forduló előtt már továbbjutók voltak, szépen „le is feküdtek” Paraguaynak. (Így történhetett, hogy közben szegény spanyolok hiába nyertek 6-1-re Bulgária ellen, sírva mentek le a pályáról. ) A Szuper Sasok viszont ezzel a lezser hozzáállással annyira leamortizálták magukat, hogy miközben már az elődöntőtől és Afrika első vb-érméről nyilatkoztak, a nyolcaddöntőben Dánia egy négyest rúgva kipofozta őket.
Néha megbünteti a sors a számítókat és sumákolókat, néha nem – de a legtisztább, ha egy csapat a győzelemért megy fel a pályára, minden körülmények között.
