EB 2016

Szűkül a lehetséges Eb-ellenfelek sora

A 16 között elkerüljük a címvédőt; ez az öt válogatott jöhet szembe a magyar válogatottal a nyolcaddöntőben.

A magyar válogatott szerda kora este zárja az Európa-bajnoki csoportkört. A mieink Portugália ellen játszanak rangadót: a tét a csoportelsőség, melyre a pontok alapján Bernd Storck csapatának van nagyobb esélye – a magyar együttes négy pontjával vezeti az F-csoportot, a portugálok pedig két egységgel a harmadikak a szintén kétpontos Izland mögött.

A magyar csapat az első, a második, de még akár a harmadik helyen is továbbjuthat, így egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan melyik ágon folytatja az egyenes kieséses szakaszban.

Ami biztos, hogy ha első helyen jutunk tovább, akkor az E-csoport másodikjával kerülünk össze. Utóbbi négyes küzdelmei szintén szerda este dőlnek el: az olaszok már biztos csoportelsők, míg a belga, svéd, ír trióból előbbinek van a legnagyobb esélye a második hely megszerzésére.

Ha a magyar csapat második lesz a csoportjában, akkor a B-csoportban második helyen záró Anglia vár rá a legjobb 16 között. Amennyiben viszont úgy alakul az utolsó forduló, hogy visszacsúszunk a harmadik helyre, akkor a D-csoport győztesével, a horvát válogatottal kerülünk össze.

Olvasói sztorik