EB 2016

Voltaképpen milyen csapat ez az angol?

Az oroszok ellen jól játszottak, de a végét elszúrták, Wales ellen szenvedtek, de a végén fordítottak. Lehet már álmodozni valami sikerről, vagy még korai? És miért kell Rooney?

Anglia válogatottja 1990 óta nem járt a négy között nagy tornán, a Premier League indulása óta mindig elbuktak legkésőbb a nyolc között. Most a csoportból már szinte biztosan továbbjutottak, ám Wales ellen nagyon meg kellett szenvedniük a sikerért, mert a szezon közben a klubjaikban húzóemberként játszó játékosok a válogatottban továbbra sem elég hatékonyak.
Kele János, a Rangadó angol-szakértője, a Britannia-blog egyik szerkesztője ugyanakkor úgy véli, egyáltalán nem kilátástalan az angol csapat játéka és Roy Hodgson szövetségi kapitány is tudja, hogyan lehetnek eredményesek, még ha vannak is vitatható húzásai.

– Roy Hodgson abban rosszul döntött, hogy hasonlóan a 2014-es világbajnoksághoz, visszaállt 4-2-3-1-re, pedig a selejtezőkön sose játszottak ebben a formációban. Ez azért történt, hogy Wayne Rooneyt valahogy betuszakolja a kezdőbe. Az oroszok ellen ez működött valamennyire, Wales ellen nem. Mert Rooneynak nem ez a szerepe. Éppen ezért nagyon tudnak szenvedni a betömörülő csapatok ellen, mert nincs igazi pozíciós játékuk, ami a spanyoloknak vagy a németeknek megvan – véli Kele János.
– Viszont azt fel lehet hozni Hodgson mellett, hogy jól nyúlt bele a meccsbe Wales ellen, és az oroszok ellen se róható fel neki szerintem, hogy a semmiből gólt szerzett az ellenfél a legvégén. A második meccsen aratott győzelemnek mentálisan lehet nagy hatása a csapatra. A továbbjutás így már gyakorlatilag megvan, fellélegezhetnek. Ráadásul Anglia addig még soha nem fordított meg mérkőzést nagy tornán, most pedig sikerült. Ha a legjobb nyolcig el tudnak jutni, hasonló szenvedős meccseken, utána már olyan ellenfelek jöhetnek szembe, akik ellen tudnak kontrázni, ott bármi megtörténhet.

Ami az angol együttes Rooney melletti kulcsembereit illeti, a gólkirály Kane egyelőre inkább szenved, Vardy csereként beállva gólt lőtt, a Tottenham-tengelyben pedig van fantázia, állítja a szakértő. Ám a frissesség ezúttal is probléma lehet, mint minden világversenyen.

– Az egész csapat a Tottenham játékára épül, ezért ezt nem kellett külön gyakorolni. Viszont a Spurs játékosai iszonyatosan le lettek terhelve, Kane sem éles, igaz, nem is tud ott játszani, ahol a legjobb lehetne,a szélről befelé indulva. De a fáradtság kérdés kicsit túl van dimenzionálva szerintem, összességében nem érzem annyira fontosnak – mondja Kele, aki kardinális változást a felállásban nem vár, bár lesznek szerinte új arcok az első csapatban.

– Sterling aligha lesz kezdő a tornán ezentúl, védhetetlenül gyengén játszott eddig, inkább Sturridge-ra számítok. Rooneyt nem fogja kihagyni Hodgson ezután sem, mert összejött vele négy pont. Talán eddig lehetett volna Wilshere-t játszatni helyette, mostantól viszont, ha tudnak kontrázni, abban a játékban jobban helye lehet Rooneynak – állítja az elemző.
A szigetországi sajtó hagyományosan képtelen túlzások nélkül írni a válogatottról, akár pozitív, akár negatív a szereplés, de most még nincsenek fanfárok, mondja Kele János. A neheze hátra van, egyelőre a következő lépéseket kell megtennie a csapatnak.
– A józanabb elemzők még most sem gondolják, hogy Anglia megnyerheti a tornát, a négy közé jutást tartják elképzelhetőnek. A tegnapi meccs után mindenki fellélegzett, mert a nagy égést elkerülték. A két eddigi mérkőzésen összességében hat pont is megszerezhető lett volna, de ez a négy sem rossz, ami megvan, ennek is tudnak örülni.

Olvasói sztorik