EB 2016

Szalaiból, vagy akár Bödéből is lehet Eb-gólkirály

Payet, a franciák ünnepelt csillaga közel volt a harmadik találatához, ám egyelőre együtt a mezőny.

Az A-jelű négyes válogatottjai már túl vannak a csoportmeccseken, a további öt kvartett szereplői két fordulót teljesítettek, ehhez képest talán meglepő, hogy mindössze öt olyan futballista jutott el két gólig. A románoknak és az albánoknak is betaláló francia Dimitri Payet Svájc ellen megszerezhette volna a harmadikat is, ám csodálatos lökete a keresztlécen csattant.

Payet mellett Bale, Lukaku, Morata és Stancu szerzett két találatot, az utóbbi itt meg is áll, hiszen Románia csoportutolsóként búcsúzott a kontinenstornától. A viszonylag kevés találat, illetve a sztárcsatárok visszafogottsága egyszersmind azt jelenti, hogy akár valamelyik honfitársunkból is lehet Eb-gólkirály.

Az Izland elleni találatunkat Saevarssonnak köszönhetjük, Ausztria ellen Szalai és Stieber volt eredményes, ám Storck kapitány olyan lelkesen keveri a kártyákat, hogy a folytatásban a pályán találhatja magát bármelyik támadónk.

Vagyis Böde, Priskin és Nikolics előtt is nyitva a kapu…

Az Európa-bajnokság góllövőlistája

2 gólos: Bale (walesi), Lukaku (belga), Morata (spanyol), Stancu (román), Payet (francia)
1 gólos: Berezuckij (orosz), Bjarnason (izlandi), Dier (angol), Duda (szlovák), Éder (olasz), Giaccherini (olasz), Giroud (francia), Glusakov (orosz), Griezmann (francia), Hamsík (szlovák), Hoolahan (ír), McAuley (északír), McGinn (északír), Mehmedi (svájci), Milik (lengyel), Modric (horvát), Mustafi (német), Nani (portugál), Necid (cseh), Nolito (spanyol), Pelle (olasz), Perisic (horvát), Piqué (spanyol), Rakitic (horvát), Robson-Kanu (walesi), Sadiku (Albánia), Schär (svájci), Schweinsteiger (német), G. Sigurdsson (izlandi), Skoda (cseh), STIEBER, Sturridge (angol), SZALAI, Vardy (angol), Weiss (szlovák), Witsel (belga)
Öngól: Clark (ír, a svédek ellen), Saevarsson (izlandi, a magyarok ellen)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik