EB 2016

Mint a mesében: néhány éve még bolti eladó volt a franciák ünnepelt csillaga – VIDEÓ

Végigjárta a szamárlétrát Dimitri Payet.

A francia válogatott már két kör után bebiztosította továbbjutását az A-csoportból, az utolsó fordulóban pedig az is eldőlt, hogy az első helyen teszik mindezt. A jó szereplésben óriási szerepe van a West Ham támadójának, Dimitri Payetnek, aki dinamikus, veszélyes játékával már két gólt szerzett és egy gólpasszt adott az Eb-n. A francia játékosért most már Európa topcsapatai állnak sorban, de gondolta volna valaki, hogy az ünnepelt sztár a Nantes focistájaként még bolti eladóként dolgozott?

Márpedig ez az igazság. Payet 2005-ben került a Nantes együtteséhez, ahol eleinte még csak a tartalékcsapatnál számították rá, amely gárda a francia negyedosztályban szerepelt. A játékos ekkor még amatőr szerződéssel rendelkezett, és részmunkaidőben dolgozott eladó-asszisztensként egy ruházati boltban, hogy kiegészítse a nem túl magas fizetését.

Tehetségére azonban hamar felfigyeltek a Nantes-nál, és 2005 decemberében már be is mutatkozott a profik között az első osztályban, a Bordeaux ellen.

Azóta már jelenleg az egyik legkeresettebb francia játékos, piaci értéke pedig a Transfermarkt szerint 23 millió euró. A nyáron óriási rohamok indulnak meg a francia támadóért, valószínűleg nem sokáig láthatjuk már a West Hamnél, hiszen többek között a Real Madrid, Barcelona, Manchester United és a Chelsea is a soraiban látná.

Olvasói sztorik