EB 2016

Magyar csoda! Már most lepipáltuk az Eb-selejtezős riválisokat

Rangadó
Rangadó

2016. 06. 20. 10:41

Miközben idehaza egyre csak emelkedik a fociláz, Eb-selejtezőbeli ellenfeleink közül Románia már kiesett, és a csoportgyőztes északírek is elég kilátástalan helyzetben vannak…

Nem volt sétagalopp, ahogy a magyar válogatott kiharcolta a szereplést a franciaországi kontinenstornán, ám maga az előadás egyelőre csodálatos. Miközben a négypontos, veretlen Storck-fiúk szinte bizonyosan készülhetnek a nyolcaddöntőre, addig az Eb-selejtező-csoportban második helyen záró románok már mehetnek haza, és az északír meglepetésbrigád sincs könnyű helyzetben.

Az Euro 2016-os tornán a C-jelű négyesbe sorolt Észak-Írország kikapott Lengyelországtól, majd legyőzte Ukrajnát, a továbbjutáshoz pedig a világbajnok németek ellen kellene nagyot produkálni.

Hogy a mieink milyen fantasztikusan éltek a kínálkozó lehetőséggel, bizonyítja az is, már most lepipálták azt a török válogatottat is, amely tavaly, még a selejtezőben beelőzött bennünket a legjobb csoportharmadik pozíciójáért vívott versenyfutásban. A törököknél most áll a bál a két zakó után…

Csak emlékeztetőül: miután Törökország miatt lemaradtunk az Eb-tagságról, oda-vissza vertük Norvégiát, aztán indult az Eb-kaland…

Ausztria kipipálva, Izland ellen sokat érő 1-1-es eredmény született. Hol vannak már azok az idők, amikor a tétmeccseken bénultság lett úrrá a magyar labdarúgókon?

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Neymar during the Ligue 1 match between Paris Saint Germain and SM Caen at Parc des Princes on August 12, 2018 in Paris, France. (Photo by Mehdi Taamallah/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.