EB 2016

Élet vagy halál a portugál mottó

Csakis a győzelem elfogadható ellenünk Ronaldóéknak.

Szerdán rendezik meg az F-csoport utolsó fordulóját, amelyben a magyar csapat várja az élről a harmadik meccset. Válogatottunk a portugálok ellen mérkőzik meg, amely együttesnek kizárólag a győzelem lehet a cél, amennyiben tovább szeretnének jutni a nyolcaddöntőbe.

Fernando Santos, a portugálok szövetségi kapitánya dicsérte Magyarországot, elmondta, hogy nagyon tiszteli a válogatottunkat, hiszen látta, mire vagyunk képesek. Szervezettnek ítélte a védekezésünket, amelyből gyors és veszélyes ellentámadásokra vagyunk képesek.

– A magyar csapat egyértelmű lépéselőnybe került azáltal, hogy legyőzte Ausztriát, és már a legrosszabb esetben is csoport harmadikként jutnak tovább, kényelmes helyzetben vannak. Szerdán is olyan meccsre számítok, mint Izland ellen, azaz a magyarok beállnak majd védekezni ellenünk, és türelmesen fognak várni a hibáinkra. Végig koncentrálnunk kell, hiszen rengeteg gól esik a hajrában – mondta el várakozásait a portugál szakember.

– Erősek vagyunk, és még mindig továbbjuthatunk. Nyerünk, és csoportelsők vagyunk, vagy különben indulhatunk haza. Megvan a bizalom a játékosok és a szakmai stáb között, jó a csapatszellem és a közösség is egyben van. Cristiano természetesen maga alatt volt az osztrákok elleni mérkőzés után, de profi, gyorsan túl teszi magát ezen – nyilatkozta az O Jogonak a szövetségi kapitány.

– Meg kell próbálni olyan természetességgel, és lazán játszani a mérkőzésen, mint ahogy teszik azt a játékosaim az edzéseken. Fel kell oldani a feszültséget a focistáimból, és meg kell mutatniuk, hogy mit is tudnak igazán, hiszen csak így érhetjük el a célunkat – zárta Fernando Santos.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik