EB 2016

Csoporthajrá II. – ma eldől, kivel játszik Magyarország, ha másodikként zár

Szlovák–angol és orosz–walesi mérkőzést rendeznek a B-csoport utolsó fordulójában.

Este a B-csoport küzdelmeivel folytatódik az Európa-bajnokság csoportkörének harmadik, minden eldöntő fordulója. A kvartett nagyon szoros, egy győzelemmel a négyes utolsó helyén szerénykedő oroszok is biztosan elérik legalább a harmadik helyet, ugyanakkor a csoport élén álló angolok is lecsúszhatnak még ebbe a – továbbjutást nem garantáló – pozícióba.

Ezért is lesz nagyon fontos mindkét fél számára a Szlovákia–Anglia találkozó: győzelmével Anglia biztosan csoportelsőként zárna, de a három pont megszerzésével a szlovákok is biztosítanák maguknak az első két hely valamelyikét. Ugyanakkor egy esetleges vereség esetén mindkét gárda komoly bajba kerülhetne, hiszen a négy ponttal álló angolok akár egy walesi, akár egy orosz siker következményeként a szerencsétlen esetben kiesést is jelenthető harmadik pozícióban találnák magukat, míg a három ponttal a továbbjutás szempontjából csoportharmadikként is rossz eséllyel induló Szlovákia az oroszok sikerével biztos csoportutolsóként zárna. A döntetlen egyik félnek sem lenne kifejezetten rossz, ekkor ugyanis Anglia az első két hely valamelyikén, Szlovákia pedig másodikként vagy négypontos csoportharmadikként várná a forduló további mérkőzéseit.

Az eddig csalódást keltő játékot bemutató, mindössze egy pontot gyűjtő oroszok feladata egyszerű: nyerniük kell, vagy mindenképpen búcsúznak a kontinensviadaltól. Első helyen már semmiképpen sem végezhetnek a kvartettben, de ha a sajátjuk mellett az angolok sikerét is kiszurkolják, a biztos továbbjutást jelentő második helyen végeznének – és figyelhetnék, hogy ki lesz a magyar csoport „ezüstérmese”. A walesiek ezzel szemben alighanem az angol pontvesztésért drukkolnak, ha ők nyernek, Anglia pedig nem veri meg Szlovákiát, megnyerik a csoportot. Ugyanakkor, ha Wales nem veri meg az oroszokat, jobban jár egy sima angol győzelemmel, hiszen ha Szlovákia több pontot szerez, mint ők, északi szomszédaink előttük végeznek a tabellán. Sőt, Bale és társai nagyon rosszul is kijöhetnek az utolsó körből: ha vereséget szenvednek, és Szlovákia pontot szerez, egész biztosan búcsúznak az Európa-bajnokságtól.

Ebben a csoportban gyakorlatilag még tényleg bármi megtörténhet. A magyar csapat szemszögéből nézve egyrészt a második helyezett kiléte lehet fontos, másrészt pedig az, hogy a csoportot harmadik helyen záró csapat hány pontot gyűjt. A második hely megszerzésére Walesnek van a legtöbb esélye, a tíz lehetséges kimenetelből négy alkalommal is Bale-ék zárnának itt, megelőzve a két-két kimenetelben második Szlovákiát, Angliát és Oroszországot. További jó hír, hogy a csoport harmadikja három esetben is csak három ponttal zár, ami a magyar válogatott automatikus továbbjutását eredményezné, hiszen mindenképpen ott lennénk legalább a négy legjobb csoportharmadik között.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik