EB 2016

A történelem nem a szlovákok oldalán áll

Háromból háromszor nyertek az angolok.

Szlovákia futballcsapata rövid önálló történelme során negyedik alkalommal találkozik az angol válogatottal. Hétfőn este 21 órától a továbbjutás lesz a tét Saint-Étienne-ben, de ha csak a múltat nézzük, nem valószínű, hogy északi szomszédaink ünnepelhetnek majd.

Az első három mérkőzést ugyanis egyaránt a Háromoroszlánosok nyerték, ráadásul érdekes módon a legutóbbit a legnagyobb különbséggel. 2009-ben – egy évvel a szlovákok számára emlékezetes vb-szereplés előtt – 4-0-s kiütésben részesítették hétfői ellenfelüket, a most is keretben lévő Wayne Rooney például duplázott, de eredményes volt még Emile Heskey és Frank Lampard is.

A 2002-es és 2003-as Eb-selejtezőkön is 2-1-re nyert Anglia, mindkétszer hátrányból fordítva. Owen három, Beckham egy alkalommal talált be, de erről a két meccsről már nincs játékos a jelenlegi keretben. Nem úgy, mint 2009-ből: Rooney-n kívül Martin Skrtel, Peter Pekarík, Marek Hamsík és a ferencvárosi Stanislav Sesták is játszott a Wembley-ben, valamint pályára léphet Franciaországban.

Szlovákia esetleges veresége egyben azt is jelentené, hogy a magyar válogatott már biztosan kvalifikált a legjobb 16 közé.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik