EB 2016

Dzsudzsák sportszerű biztatást kér a szurkolóktól

Rangadó
Rangadó

2016. 06. 19. 22:32

A pályán elért eredmények határozzák meg, hogyan végzünk az Eb-n.

A magyar középpályás a válogatotthivatalos oldalán nyilatkozott, amelyben arra kérte a szenzációs szurkolókat, hogy ne adjanak lehetőséget további büntetések kiszabására.

Csapatkapitányunknak a mérkőzés végén, az egyenlítő gólunk után meg kellett nyugtatnia a felfokozott hangulatban lévő drukkereket, hiszen a sportszerűen éneklő tízezrek mellett néhányan átlépték a szabályokat: többen be akartak mászni a pályára, és előkerült egy pirotechnikai eszköz is, melyet valaki a pályára hajított. Tudva, hogy az UEFA nagyon szigorúan bünteti a csapatot a hasonló rendbontásokért, Dzsudzsák Balázs azonnal odarohant a közönséghez, hogy megnyugtassa, és további sportszerű szurkolásra buzdítsa a lelkes tömeget.

A hírek alapján más incidensek is történtek, erőszakos cselekmények, pirotechnika birtoklása miatt a hatóságok több embert is előállítottak tegnap este, és eljárás indul a mieinkkel szemben.

A nemzetközi szövetség nagyon komolyan veszi a legkisebb szurkolói rendbontásokat is, és általában a csapatokat bünteti a nem megfelelően viselkedő szurkolók miatt. Emiatt a válogatott és a kapitány, Dzsudzsák Balázs is azt kéri a tábortól, hogy továbbra is példaértékű szurkolással, a sportszerűség határait betartva buzdítsa a válogatottat. Súlyos, erőszakos, rasszista esemény után súlyos büntetést kaphat a szövetség, és a magyar válogatott, amely a csapat szereplésére is hatással lehet.

– Szurkolóink és köztünk nagyon szoros kapocs alakult ki, ami nagyon fontos számunkra, a lelátókról érkező buzdítás rettentő sokat jelent nekünk, és hihetetlen motivációt ad mindannyiunknak. Arra kérünk mindenkit, hogy továbbra is ugyanígy, közösen vívjuk meg a következő csatákat is, de úgy, hogy a lelátón történtek még a legszigorúbb döntéshozók számára se adjanak lehetőséget büntetés kiszabására, vagyis kizárólag a pályán elért eredmények határozzák meg azt, hogy hogyan zárjuk majd ezt az Európa-bajnokságot. Szerda este ismét találkozunk Lyonban! – fogalmazott csapatkapitányunk.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.