EB 2016

Nagy bajban lehetnek az osztrákok! Oda a továbbjutás?

Rangadó
Rangadó

2016. 06. 16. 18:08

Ha a számok nem hazudnak, Ausztria számára villámgyorsan véget érhet a francia kaland.

Alaposan borult az előzetesen várt papírforma az F kvartettben az első csoportkört követően. A magyar válogatott sima, 2-0-s győzelmet aratott Ausztria felett, míg a topfavorit portugálok csak ikszeltek Izlanddal.
Az ibériai együttesnél igyekeznek pozitívak maradni a drukkerek, a nemzeti együttes hivatalos Twitter csatornája pedig érdekes statisztikai adatokkal próbálja nyugtatgatni a kedélyeket. A beszámolóból ugyanis kiderül, hogy Portugália 2008 óta még sohasem tudta megnyerni első csoportmérkőzését, ezt azt átkot tehát 2016-ban sem törték meg Ronaldóék. Ennél lényegesebb azonban az statisztikai adat, miszerint a portugálok 1996 óta minden Európa-bajnokságon győztesen hagyták el a pályát a 2. csoportmeccsen.

Az osztrákok számára tehát előzetesen sok jóval nem kecsegtet a portugálok elleni kulcsfontosságú mérkőzés. Könnyen előfordulhat, ha pont nélkül maradnak a sógorok – akiket előzetesen az Eb titkos meglepetéscsapatai között emlegettek – gyorsan csomagolhatnak is haza.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.