EB 2016

Csank figyelmeztet: most kell észnél lenni!

A korábbi szövetségi kapitány úgy véli, az Izland elleni lesz a legnehezebb csoportmérkőzése a magyar válogatottnak.

A magyar együttes kedden Szalai Ádám és Stieber Zoltán góljával verte Ausztriát Bordeaux-ban. Csank az MTI érdeklődésére úgy fogalmazott: tanulmány volt ez a mérkőzés.

– Maximális elismerésem és gratulációm a játékosoknak, jó volt látni a sikerüket. Nagyon nagy diadal volt, aminek azért is örültem különösen, mert az osztrákok nagyon nagyképűnek tűntek. Nagyon el voltak ájulva maguktól, úgyhogy ez most nagy pofon nekik – mondta.

A 69 éves edző szerint egyértelműen kiderült, hogy a magyar a jobb csapat, és egyénileg is több jó játékos alkotja.

– Eddig nem vettünk részt ilyen tornákon, ezért nem ismerik, és könnyebben alulértékelik a játékosainkat. Az osztrákok David Alaba kivételével eléggé harmatosak voltak, semmi dinamikát nem láttam náluk, letámadásból átmentek ácsorgásba, végtelenül gyenge csapat benyomását keltették – tette hozzá.

Csank hangsúlyozta, hogy a magyar együttes formaidőzítése toronymagasan jobban sikerült: – Nagyon jól játszottunk, mertünk passzolni, a középpályán átlag fölöttit nyújtottunk, szétfutottuk őket.

Emlékeztetett rá, hogy a magyar válogatottnak hatalmas szerencséje volt a találkozó elején, Alaba kapufájánál, de azután “átvettük az irányítást, elbizonytalanítottuk az osztrákokat, akik nem is tudták ezt az érzést kontrollálni.”

– A szünetben azt mondtam, ha mindkét csapat így játszik tovább, akkor mi fogunk gólt rúgni és mi nyerünk. Persze, a kiállítás is a malmunkra hajtottuk a vizet – jelentette ki.

A Váccal és a Ferencvárossal bajnok vezetőedző elárulta, számára a győzelem legnagyobb értéke az, hogy megmutatta, “ez a sportág az egész országot meg tudja mozdítani.”

A szombati csoportmérkőzésről úgy véli, a magyaroknak Izland ellen nehezebb dolguk lesz, mint Ausztriával szemben.

– Most kell észnél lenni, mert most jön a legnehezebb meccsünk. Láttuk, hogy Izland jó csapat, a játékosainak nagyon tiszta a feje, a portugálok ellen hátrányban sem pánikoltak – vélekedett.

A magyar csapat szombaton 18 órától Marseille-ben játszik Izlanddal, szerdán 18 órától pedig Lyonban a portugálokkal mérkőzik, ugyancsak 18 órától.

Olvasói sztorik