EB 2016

Storck: az álmunk valóra vált; a szertáros tudta, hogy Szalai gólt lő

Király szerint a kemény felkészülés meghozta gyümölcsét. Gera örül, hogy Szalai a támadások után bizonyított.

A magyar válogatott parádés győzelemmel nyitott az Európa-bajnokságon, az osztrákok felett 0-2-es győzelmet arattak Bernd Storck fiai. A nemzeti csapat szövetségi kapitánya így értékelte a lefújás után a találkozót az M4 kamerái előtt:

– Óriásinak találom a csapat teljesítményét. Nagyon keményen dolgoztunk azért, hogy eredményesek legyünk. Bravó fiúk! Jó eredményt akartunk ma elérni, ez volt az álmunk, ami végül valósággá vált. Nehéz volt a mérkőzés eleje, fel kellett vennünk a találkozó ritmusát, de a második félidő már remekül alakult. Most egy kis szünet következik, regeneráció, aztán folytatjuk a munkát.

Király Gábor eszén az osztrák játékosok nem tudtak túljárni, a rekorder így értékelte a találkozót:
– Borzasztóan kemény felkészülésen vagyunk túl. Sokszor voltunk nehéz helyzetben – fizikailag és pszichikailag is, de hittünk abban, hogy a munka meghozza gyümölcsét. A srácok szenzációsan teljesítettek ma. Az elején Alaba valóban egy nagyon jól helyezett lövéssel veszélyeztetett, de szerencsénk volt és a játékszer kifele pattant. Ugyanúgy kellett koncentrálnunk ezen a mérkőzésen is, mint bármelyik másikon, de helyt álltunk. A szurkolók szenzációs hangulatot teremtettek a mai mérkőzésen. Ami a rekordomat illeti: Lothar Matthäus egy kiváló egyéniség, a rekordok pedig azért vannak, hogy megdőljenek, biztos, hogy egy nap az enyémet is megdönti valaki.

Szalai Ádám 2014. december 12-e után volt újra eredményes tétmérkőzésen, a játékos szerint a csapategység volt a siker titka.
– Hihetetlen csapatjátékot produkáltunk, mindenki félelmetes volt ma a pályán, csak azt tudom mondani, hogy le a kalappal a srácok előtt. Csapatként voltunk egységesek, a két gól csak hab a tortán.

Gera Zoltán arról beszélt a lefújás után, mennyire örülnek Szalai Ádám góljának, akinek sikerét a válogatott szertárosa már kora reggel megjósolta.
– Nagyszerű érzés ebben a csapatban focizni. Eleve nagy siker volt, hogy kijutottunk a francia tornára, óriási teljesítmény volt ez kiharcolni. Örülünk, hogy most itt lehetünk Franciaországban, nagyszerű érzés várni és készülni a mérkőzésekre. A mai eredmény minden képzeletet felülmúl. Az elején kicsit megilletődtek voltunk, Alaba helyzete után azonban összeszedtük magunkat. Helyzeteket alakítottunk és a félidőben arról beszéltünk, hogy a második felvonásban is adódnak előttünk majd helyzetek, amelyekkel élnünk kell. Örülünk, hogy Szalai Ádám a nehéz időszak és a sok támadás után végre eredményes tudott lenni. A szertárosunk már reggel megjósolta, hogy Ádám gólt rúg, végül igaza lett. Nagyszerű érzés volt ennyi magyar előtt játszani Bourdeux-ban, a szurkolóink remek hangulatot teremtettek.

A második magyar gólt szerző Stieber Zoltán saját meglátása szerint pályafutása legszebb gólját szerezte.
– Nagyszerű labdát kaptam Priskin Tamástól, volt időm átgondolni, milyen befejezést válasszak. Azt hiszem, ennél jobb döntést nem is hozhattam volna, a pöckölés gólt ért. Pályafutásom egyik legszebb gólját lőttem, ha nem a legszebbet. Csodálatos érzés gólt lőni az Európa-bajnokságon. Mindenki nagyon motivált a keretben, akár kezdőként, akár csereként számít ránk a kapitány, bizonyítani akarunk. Nagyon nehéz félév van mögöttem, de ez a gól mindenért kárpótol. Ha ilyen bátran és alázatosan játszunk, szép eredményt érhetünk.

Olvasói sztorik